Érdekes megjegyzések Bodor Ádámtól Wass Albertől egy múlt heti Népszabadság-interjúban. Ide is másolom a két bekezdést:
Wass vérbő, szenvedélyes író volt, eltelve Erdély romantikus, kissé idilli élményével. Dúlhatott benne valami nagy ellentmondás kvázi felismerése, ami mégsem akaródzott megfogalmazódni. Nota bene ő legalább tudomásul vette, hogy hol él, valós toponímiában volt jártas, regényei tele vannak román eredetű helynevekkel, vér szerinti román szereplőkkel. Ami nagy dolog ahhoz képest, hogy kortárs erdélyi írók közt akadnak-akadtak, akik környezetükben hasonló tüneményeket képtelenek voltak észrevenni. Legalábbis nem tartották időszerűnek műveikben megjeleníteni. Azt kell mondanom, a Wass-történetek morális környezete, gyökerét tekintve, talán nem áll túl messze az én történeteimétől. Ha utóbbiak merőben másról szólnak is.
[Az újságíró, Papp Sándor Zsigmond kérdése:] Ugyanakkor Wass Erdély-képe erősen giccsízű...
Ő más indíttatásokkal, más elfogultságokkal, más írói szemlélettel bírt, így mások nála a mű dimenziói és az exponálást követően nála más a kép végső látványa is, mivelhogy képzelete másféle díszletek között kalandozott. De valami őt sem hagyta nyugton. Azt sem mondhatom, hogy műveinek ne lenne írói hitele, mint ahogy a giccs is tud autentikus és hatásos lenni, ha egyszer egy benne létező valamire ismerünk. Ha nem éppen tulajdon olcsóság iránti vonzalmunkra. A giccs – giccsség ide vagy oda – negatív előjelétől függetlenül érzelmileg közelebb visz valaminek a megértéséhez – anélkül, hogy következetesen sarkos állásfoglalásra késztetne. A magyar olvasói igényben, különös figyelemmel a néplélekre – ha jól látom –, megfér egymás mellett a kétféle látvány anélkül, hogy egymást kiszorítanák. Ha olykor mégsem, akkor tévedtem. Annyi baj legyen.
