Megkaptuk a ma bemutatott (de már korábban megjelent) őszi Apokrifet, és el is olvastuk. Tam. Evellei Kata verseiért nem lelkesedem annyira, mint Szarvas Melinda, de a költő(nő) Pixel-kritikája érdekes. (A lap más írásairól később.)
1. A versek.
1. a) A borzasztó című "Chatresztelenítés" (ha ügyesebb lennék, megszavaztatnám egy online kérdőíves oldalon) első fele nem rossz, de túl van írva:
A postaládád mindig meglegyen
[Mondjuk ez itt, mindjárt ez elején elég gyenge fogalmazás: mintha a költő leírta volna az első szavakat, amik eszébe jutottak, ahelyett, hogy megformálta volna a mondatot. Lehet így csinálni, de akkor így is kéne folytatni - vagy tudom is én. Nekem ez a felütés mindenesetre odavetettnek tűnik, az igazi felütés helyettinek.]
de ha arra járok, fordulj el nyugodtan,
hadd legyünk egymás vakfoltjai,
úgyis akármerre nyúlok mostanában,
hajlamosak hegyben végződni a dolgok,
[Szerintem nem "úgyis akármerre", hanem "úgyis hajlamosak", de ez belefér, ha egyszer ilyen ez a vers.]
és falakká csukódni az ajtók,
[Szóval eddig rendben, de ez a két sor teljesen fölösleges:]
és tíz körömmel kaparni a téglát
egy idő után nem olyan nagy mulatság.
[Azt már meg se kérdezem, hogy "egy ideig" azért még nagy mulatság?]
A vers második fele szétesik ("a szőke liba" - még az első fele vége felé - elég megbocsáthatatlan), a "világhálószoba" sem nagyobb telitalálat, mint mondjuk a szerverparkőr. A szétesésre példa:
lásd, az érthetetlen női lélek,
egyszer, bár egyszer megérteném,
de nem tudok jobbat a közhelyeknél,
és hozzád nem illenek a rímek,
sem a komolyság, ha hozzám beszélsz,
s hogy szólítom a próza angyalát,
csak körberöhög, s elhúz más vidékre.
Én még itt vagyok, bár nem tudom, miért.
1. b) A "Túlélve, gúzsban" lehet, hogy másnak pl. gomolygó, nekem műkedvelősen artikulálatlan, pl. itt:
És hiába érzem minden új nap
lüktetését az egykor kék erekben,
hiába a húrként feszülő várakozás
az idegek fojtó erdejében,
hiába a pillanat éhesen felém
forduló kicsorbítatlan éle,
hiába a nembíromtovább,
ma sem lesz semmi, ma már nem lesz,
kezem csak ásító égre nyílik,
arcomon csak sós gyanta csordul
1. c) A három vers közül legrövidebb "Útravaló" második fele is ilyen kamaszosan kínlódó (az érzések legalábbis abban a zsánerben vannak megfogalmazva), de az eleje igazán jó:
Néha jó lenne szétszakadni
felém, feléd és még egyfelé,
ahogy a hídról is három út vezet
2. Szarvas Melinda írása a három versről
Nagyon jó ötlet, hogy egy lapban kritika jelenik meg olyan írásról, amely ugyanabban a számban szerepel, de több jót aztán nem is mondhatok a "Szavak lesznek" című szövegről. Nem az a baj, hogy Szarvas Melinda szerint nagyon jók Evellei Kata versei, hanem hogy ügyetlenül érvel a véleménye mellett. Kiírogattam néhány hevenyészett mondatot a szövegből, de kihúztam őket, mert nem akarok a kritikát író egyetemista rovására élcelődni, úgyhogy csak egy példa: "A beszélő emberi érzései és a fa mint az ő metaforája első hallásra szinte közhelyes költői képnek tűnhet, de csakis a vers elolvasása nélkül." (Hevenyészni "A szorítás alakja" című Szabó Marcell-könyvről író Tinkó Máté is tud: "A megszólalás leplezetlen önreflexiója a későbbiekben sem marad elvarratlan szál.")
3. Evellei Kata kritikája Tóth Krisztina "Pixel"-jéről
Mindjárt az elején tárgyi tévedések. Nem igaz, hogy az író "a Népszabadságban megjelent rövid írásait gyűjtötte össze", mert van, ami a Mozgó Világban, van, ami a Holmiban jelent, meg, és talán olyan is van, ami máshol. Emlékezetem szerint (elajándékoztam a kötetet egy kedves barátnőmnek) nem igaz az sem, hogy a "Vonalkód"-ban "szorosan összefűzött novellák" lettek volna, és ehhez képest már csekélység, hogy a kötet nem 2008-ban, hanem 2006-ban jelent meg. Mindezt még - ugyanabban a hasábban - egy "parányi"és egy "rövidke" súlyosbítja: csodálkozom, hogy itt nem hagytam abba. A következő oldalon a "jelképes értékkel bíró tárgyak" között szerepel a "nyaraló", ami nemde csak annyiban tárgy, amennyiben mondjuk az Alpok is az: nem élőlény és nem fogalom. A kritika vége elég iskolás, a 68-69. oldal viszont jó (különösen az előbbi), pl.: "A kötet lehangoló képet fest sorsunkról és lehetőségeinkről: elrontott életek, kiüresedett kapcsolatok, halvaszületett kvázi-szerelmek sorakoznak az olvasó elé, olyan irgalmat nem ismerő töménységben, amely nem csupán nyomasztó, de mintegy a kötet feléhez érve már egyhangúságba fullad. (A lehangoló sorsoknak ez a tömény bemutatását nevezte Lengyel Imre Zsolt "freak show"-nak.)
+1 veress dani
A legjobb, legérettebb kritika ugyanakkor a lapban veress dani - a szerző maga írja így a nevét - informatív és okos írása. A fiatal művészetkritikus nekem igazi felfedezés volt, körül is néztem a neten: ez is jó tőle, meg ez is. Nyugodtan közölhetnék országos lapok.
