A 2012-es év felfedezettje nekem eddig Szaniszló Judit. Ezzel persze nem sokra megy, de szubjektíve a dolog mégsem olyan jelentéktelen: három hét már eltelt a januárból. Igaz, már több mint három éve felfedezhettem volna, akkor közölte a Holmi (a szépirodalmi blokk utolsó - igen előkelő! - helyén, itt a pdf 91. oldalán), Kornis Mihály bemutató levelével (ugyanott, 89. oldal) együtt. Kornis lelkesedésén akkor eléggé fanyalogtam, mert mi az, hogy "a tömegek által olvasott magyar irodalom jövője új medrének kiásásában munkálkodnak ők"? (Mármint az irodalmi bloggerek.) Ameddig elolvastam az írást, az alapján egyáltalán nem éreztem, hogy az internet így fogja majd megváltoztatni az irodalmat, úgy fog műfajt teremteni, hogy az ilyen rövid, jól megírt, szoros összefüggést nélkülöző énszövegek bármit is leváltanak majd. Abban viszont egyetértettem Kornissal, hogy tényleg van Szaniszló Judit írásában valami garaczis: tagadhatatlanul benne van a benga. Bár amíg Garaczi általában eltalálja, hogy hány fokon és meddig sous vide-olja a mondatait, a Garaczi hatása alatt állók többnyire elvétik egy kicsit, és akkor már érdektelenül túlkészült lesz a szöveg.
A januári Holmiban közölt "Megintapa" terjedelme, kiszámoltam, akkora, mint Rubin Szilárd karcsú "Római egyes"-ének a kétharmada, ami folyóiratban azért elég sok, a lap szépirodalmi részének majdnem negyede. És egy percig sem unalmas, ami az olvasók nem Thomas Mann-függő többségének, gondolom, nem közömbös. (Én egyébként egyelőre ebben látom a netes irodalom újszerűségét - és veszélyeit is -: hogy mint eredetileg az újságnak, feltétlenül érdekesnek kell lennie. Különben a blogok nekem eddig esztétikailag alig reveláltak új értéket. Retrospektíve úgy tűnik, hogy még a Telep-tagoknak is csak addig volt fontos a - lelkesedő idősebbek által valami forradalmian előremutatónak gondolt - oldaluk, amíg meg nem érkeztek a perifériáról a centrumba. Akkor leválasztották magukról a blogot, mint egy feleslegessé vált hordozórakétát, és lettek hagyományos papírköltők.)
Szóval tetszik a "Megintapa", de azért több helyen még mindig túlkészültnek érzem. A Holmiban korábban közölt "Neszharisnya. Öltözz, fül!" című szöveg inkább a mindennapok szellemes megglosszázásának látszott, de az egymáshoz továbbra is inkább párhuzamos, mint soros kötésekkel csatlakozó bekezdéseket most ettől megmenti az a koherencia, amit az apa halála biztosít. A szövegben így is vannak egyfajta intellektuális stand up comedyre emlékeztető futamok, és a szerkezetnek is megvan a korábbról ismert tarzanossága (ahogy az olvasó az egyik jól megírt bekezdésből átlendül a következőbe), de most, mivel a részlendületeknek van irányuk is, az egész nem annyira zavar. (Nem szorosan ide tartozik, de ideírom: nagyon jó, ahogy megjelennek az írásban napjaink kulisszái, az ideális HÉV-ablak természetrajzától, a sudokun és az Ikeán át az Avonig és az OBI-ig. És akkor már azt is ide, hogy távolról - vagy nagyon közelről - nézve, és viszonylag meglepő módon, Szvoren Edinára emlékeztet, ami persze nem hatást jelent, hanem rokonságot. De ennek taglalására most nincs időm, és különben is talán csak a két író pillantásának konok intelligenciájáról van szó.)
Illusztrációnak itt egy első osztályú (már a szó József Attila-díjas szintű - jelentsen ez bármit is - értelmében) rész, szinte találomra:
Nekem is vannak népszokásaim. Például amikor Csepelre megyek szakrendelésre, utána mindig veszek a Gyurinak két darab pamutboxert a kínai áruházban. Ma persze elfelejtettem, a csirkés burekasz elvette az eszem.
A szakrendelnő [ez szerintem sok] a rendelés után kikísért a folyosóra, adott puszit, ott, a várakozó többi beteg előtt, és elkezdte hangosan mondani, hogy mire kell figyelni az előjátéknál, és legyünk csak lazák, aludjunk minimum kézenfogva, és neki ugyan hátrahajló a méhe, meg negyvennapos a ciklusa, de mégis, még az orvosi alatt megtörtént vele a baj. A baj azóta persze sikeres harmincas közgazdász lett, aki manapság a neten próbál ismerkedni.
A vizitdíjasok sorában ekkor megállt az idő, mindenkinek megnőtt a füle, és innentől kezdve lassítva történt minden. Ott helyben elejtettem mind az öt receptet, az Ezadivatos 2008-as zsebnaptáramat, a bérletemből meg kiesett a Gyuri igazolványképe a gyógyszertár előterében. A Duna lassítva folyt a hévablakból, én meg lassítva ettem a burekasz-morzsákat a zsebemből. (A szöveg a szerző blogján eredetileg itt).
