1.
Aki tudja, hogy mit mondott a nyolcvanas évek végén az ELTE-n a titkárnő arra, amikor egy hallgató (nem én) "Németh. G. Béla tanár urat" kereste. ("Nincs benn Németh Géza professzor úr.") Aki látta "a legnagyobb magyar gitáros" (Radics Béla) szobrát annak a háznak az udvarán, ahol lakott, és tudja, hogy ki lakott a házzal szemben (Sánta Ferenc, -1998), és kinek a - legalábbis telentei - szomszédságában (Tatay Sándor, -1991). Aki emlékszik, hogy Fekete Gyula (-2010) mit mondott, amikor az MDF-vezette kormány 1994-ben elvesztette a választásokat. És akinek egyszersmind az is megvan, hogy milyen napközis tanárnő volt a felesége, Joli néni. (A legjobb.) Aki tudja, hogy kinek a polcán van az első Újhold-Évkönyv Hekerlének mindhárom szerkesztő által dedikált példánya. (Nem az enyémen!) Hogy melyik Shakespeare-darabban szerepel a "football player" kifejezés. És aki azt is tudja, hogy fordította ezt Vörösmarty Mihály. Nádasdy Ádám. Hogy hol lakik itt. (Én nem.) Hogy melyik könyvkiadóval lakik egy házban a Göröcs. Aki helyesen írja Czigány Lóránt, Szajbély Mihály, Sava Babić és Philoktétész nevét. Vagy nem?
2.
Kukorelly Endre "Ez így" címmel írta meg a februári Kalligramban, hogy ki írjon irodalomtörténetet, legalábbis a 70-es évektől 2005-ig. (A szöveg korábbi változata itt.) Én nem szeretem Kukorelly írásait, nagyon akart produkciónak érzem az övét, de ez a mostani érdekes. Legalábbis versként, mert manifesztumnak, kiáltványnak, hovatovább esszének már nagyon elnagyolt, illetve enyhén szólva elrajzolt ez a névsorolvasás. És a koncepció egészen biztosan téves: nem az az ideális személy a korszak irodalomtörténetének megírására, aki pl. látta a néhai Csurka Istvánt a debreceni (miért nem a balatoni? az tudtommal jellemzőbb, de biztos a debrecenin is lehetett látni) vonaton "ránottát falni". Irodalomtörténetet szerintem az írjon, akinek érdekes gondolatai vannak arról, hogy mi történt a tárgyidőszakban pl. a magyar prózával, és aki tudja, hogy a többi érdekes irodalomtörténész mit írt a témáról. Aki ismeri a tárgyát és a tárgyát tárgyaló szövegeket. (Persze Kukorelly is mondja ezt is, de hát annyi mindent mond. Pl. - sokakkal ellentétben - beszél az avantgárdról, nagyon helyesen.) Aztán az egyes olvasók - a többi irodalomtörténész segítségével - majd eldöntik, hogy mennyire érdemes komolyan venni. Aki tisztában van vele, hogy egy irodalomtörténetet fog írni, mert az irodalomtörténetet nem lehet.
(3.)
Ja, és hollandusul meg az idézzen, aki tud - legalább - jól idézni. Igaz, azt, hogy "Waarom ben ik niet wereldberoemd of ten minstre gecaniniseerd zoals..." nagyjából úgy is érti mindenki ("Miért nem vagyok világhírű vagy ... kanonizálva, mint"), ha a gecanoniseerd és a ten minste rosszul van írva.
(4.)
Megint beleolvastam. Van pl. ez: "Jelentős a terminológiai zűrzavar: vers formája és a versforma egybeértődik, az »angol tanszéki költészet« ügyes/kulturált poszt-posztnyugatos, poszt-újholdas, jambikus-rímelős verselői egyfajta csendes agresszív kizárólagossággal írják bele a hazai versértésbe a költészet= hagyományos kötött forma kódot." Csendes agresszív? Vajon ez olyan lehetetlenség, mint a kilós szmoking, vagy inkább olyan mégis-létezhető, mint a mosolygó gyilkos? Mindegy, az ember érzi, hogy ezt nem volna szabad: a csendes agresszíveknek kizárólagossággal beleirkálni a versértésbe. Vagy legyenek hangosak, vagy legyenek szelídek, ha pedig nem, akkor ne írjanak bele, vagy legalább (ten minste) ne kizárólagossággal.