Ezt a baráti e-mailt kaptam a gatyás és részben a himnuszos posztra, gondoltam közkinccsé teszem (a küldő érvelésének komiszságáért csupán a fenti címmel állva bosszút).
A Farkas és a gatya nem fogott meg. Egy kibaszott sivatag az újabb magyar költészet, az ínyenceknek persze ott van egy-egy újabb méretű ésvagy fodrozottságú dűne, de én oázisokat (ha már ...) akarok. Ha 20 éve azt kérdezték volna, szeretném-e, hogy (többek között) fehérneművásárlás legyen verseknek anyaga, inkluzíve pöccsel (hogy együtt üvöltsek a műanyag lapátos sivatagi rókákkal [rákérdeztem: akik a sivatagi dűnéket összelapátkázzák - Sz.D.] - a gatyában foglalt pöccsel való játék költőtársukká avat), azt válaszoltam volna: persze. De nem ilyen lovat akartam volna.
Majd ez jött az egyelőre csak gesztusszerű válaszomra.
Oké, nekifutok újra. A Farkas-szöveg egy a dakarrallisokon kívüli (kinnfentes) olvasónak is érdekes domb, de a Csehyé: énekel a csomagtartó, miközben alszanak a gyerekek. Bikini-klip a 80-as évekből (mármint a képi része - legyen benne elejtett csokor, mozgó függöny). A következő mondatom - szerintem - kenterbe veri a verset: A rutinos és minden bizonnyal már anyagilag is sikeres költő Hugo Boss-gatyát vásárol, majd megírja. Versbe foglalja - talán először - a pöcs (mikrokozmosz, nyuszikám, mikrokozmosz!) és - valószínűleg sokadszor - a végtelen (makrokozmosz) szavakat. [Ez a sorrendiség szerintem éppen fordítva van - Sz.D.] A jelenség, ami nem egy nagy durranás, érdekesebb magánál a versnél.
A következő körben:
