Nem túl terjedelmes, de erős összeállítás: minden darabját érdemes elolvasni.

Márton László Örkény István nyakatekertsége címmel közöl esszét egy 1961-es Örkény-novelláról, az Ólmos esőről. Márton esszéisztikája mindig nagyon izgalmas, azt hiszem, ő az egyik legjobban olvasó írónk. Most a keletkezéstörténet felől indít: az indexen lévő Örkény megmutatja az új munkáját a Népszabadság akkori főszerkesztőjének, Nemes Dezsőnek, aki váratlan ingerültséggel reagál. Ennek az ingerültségnek az okait fejti föl Márton írása. Okosan, hozzáértő szemmel rekonstruálja a novella szerkezetét, az elhallgatásokból kirajzolódó drámát. Mestermunka.

Spiró egy rövidebb esszében (Örkény, a nép író) a két hadifogoly-szociográfiát, a Lágerek népét és az Emlékezőket hasonlítja össze. Az előbbire, írja, ráül a mélyreható társadalmi katarzis jövendölésének ideologikus optimizmusa („Ott vagyunk a határán, hogy megrendüljünk, de a türelmetlen író közbe-közbeszól”), míg az utóbbi könyvet, amely teljes egészében átengedi a szót a legkülönfélébb társadalmi rétegekből származó hadifoglyoknak, remekműnek ítéli.

Hetényi Zsuzsa Örkény és a szovjet abszurd avantgardista Danyiil Harmsz világlátását veti össze, majd az ő fordításában olvashatjuk Harmsz Esetek című egyperces-gyűjteményét. Ez alighanem a hónap legszenzációsabb közleménye – egy Monty Python-show a sztálini Moszkvából, beleértve persze a politikai következményeket is: a szovjetellenesnek nyilvánított Harmszot végül nem lövik agyon, hanem elmegyógyintézetben hal meg 1942-ben.

A fentieken túl egy rövid Harmsz-életrajz (szintén Hetényi tollából), illetve egy Harmsz-szövegre írt Kurtág-mű kottája került még a százéves Örkényt köszöntő blokkba. Mindezt egy Szvoren-novella előzi meg, és egy Julian Barnes követi. Akkor hát folyt. köv. innen, továbbolvasva az áprilisi Holmit előre és hátra.