Tóth Krisztina "Hal"-a az áprilisi Mozgó Világban nagyon érdekes. A karácsonyi És-ben közölt Bánk bán nem igazán tetszett, (A koravén cigány akkor már sokkal inkább). A "Hal"-at ("Hal"-t?) azért tartom érdekes, mert elég sok jó dolog van benne, és mintha arra a kérdésemre is válaszolna, hogy első (irodalomtörténeti mércével mért) nagy csúcsai elérése után merre megy tovább Tóth Krisztina lírája.

Szerintem a költők ilyen elepizált, parlandoid, hosszú vagy félhosszú versei sokszor válságtermékek, jó esetben egyszerre jelei és megoldásai az alkotói válságnak. (Kicsit úgy - mondanám hevenyészve -, mint egyes prózaíróknak a napló.) A leginkább kézenfekvő példát talán Kálnoky Homálynoky Szaniszló-versei jelentik (az oldalon az "Első olvasótermem"-re kell keresni), a legjobbat Karinthy kései költészete, a jók közül a legfrissebbet Ferencz Győző két verse (egy korábbi 2000-ből, illetve a friss Ex-Symposionból).

Szerintem a "Hal" is ebbe a sorba illeszkedik, attól eltekintve, hogy Kálnokyék verseiben nagyon nagy a személyes mozzanat súlya, és hogy Karinthy hosszú versei nagyon líraiak (most ezt nem részletezem, csak hozzáteszem, hogy ezzel szemben Kálnoky pl. az anekdotikusságig epikus). Szóval olyan a vers, hogy az anyagát akár novellának is feldogozhatott volna a költő, de az a gyanúm, hogy jól döntött: versnek alighanem jobb. Hogy szerintem mégsem igazán jó (nem annyira jó, mint Tóth Krisztina legjobb versei), annak mindenekelőtt két oka van. Az egyik egy giccses sorpár: "kidülledt, megpattant szemét a mélyből / úgy tűnt, az emberarcra szegezte", a másik egy furcsa metafora a vége felé: "Sűrű, bosszúálló ikrát eresztett / a fuldoklóként pulzáló szűk hüvelybe" - mármint egy férfi, egy nőébe. Ezzel pedig az a baj, hogy az ikra a nőstény halak örökítő anyaga, vulgo petéje, nem pedig a hímeké. A petét pedig ilyen fesztelenül az ondóhoz hasonlítani szerintem több mint bajos: egyenesen komikus.

(És mintha túlságosan el lenne varrva minden szál - ami megint csak a szerző novellisztikáját idézi fel, például ezt a darabot, illetve éppenséggel a darab végét mint szálervarrást.)

Kicsit későbbi kiegészítés:

Valahogy mintha nem lennének eléggé kidolgozva a részetek, eldolgozva az illesztések. A víz, az öböl a hal "rejteke"? Mármint abban az értelemben, hogy a "rejtekéből" rántja ki a halat a horgász, a "rejtekében" lövik le a legelésző vadat? (És nekem furcsa a fiú "leszállása" is az ülésről.)

Mit keres a hal egy újságpapíron a csomagtartóban? Az nem tűnik életszerűnek, hogy csak úgy beteszik egy újságpapíron, hogy ide-oda dobálódjon, összenyákozza a kocsit stb. Kiszabadult valahonnan? De inkább az érezhető, hogy rátették arra az újságpapírra.

A "tüzelt a nap, sápadt arcon a rúzsfolt" szinte emblematikus Tóth Krisztina-metafora, de ez most szerintem nem bírja ki a valósággal való szembesítést: akkor rúzsfoltszerű a nap, amikor épp megy le - de akkor emlékeim szerint nem "sápadt" az ég, illetve talán igen: télen. És forró nyári naplemente idején - vagy általában forró nyáron - az egész közeg forró ("a nyár legforróbb órája"), egestül, mindenestül: nem hinném, hogy a hűvös sápadtság bejátszik.

"Először fel se sírt, pofozni kellett. / Világra húzták mégis." Ez meg fordítva van, nem? Először világra húzzák, aztán nem sír fel, erre pofozzák. Vagy már a félig kiszületett gyereket is pofozzák? Hm.