Dénes Iván Zoltán nagy ívű Bibó-esszét közölt a márciusi 2000-ben, a címe: A magyar politikai hisztéria okai. Arra tesz kísérletet, hogy körülírja Bibó 1948-as, Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem című nevezetes írásának a kontextusát – vitába szállva a Bibó-revíziónak azzal a vonulatával, amely annak példájaként idézi ezt a munkát, hogy Bibó István „nem számolt a realitással és az általa meghatározott lehetőségekkel. Eszerint a beállítás szerint moralista volt, aki kívülről és felülről viszonyult a valósághoz, olyan értelmiségi, aki a vágyait összetévesztette a valósággal és értelmiségi mítosz tárgya lett.” (Ezzel kapcsolatban lásd Domingo korábbi posztját.)
Bibó voltaképpeni tárgya – írja Dénes Iván Zoltán – a magyar politikai hisztéria oka és története volna: „Azoknak a kérdéseknek a helyébe, hogy ki a magyar, mi a magyar? és hogy veszett el a magyar a magyarban?, Bibó István azt a kérdést helyezte, hogy a magyar politikai elit miért veszítette el a valóságérzékét és lényeglátását, miért mérte fel újra és újra rosszul a helyzetet és miért döntött sorozatosan rosszul. Erre a kérdésre a történelmi Magyarország felbomlásától való félelemben találta meg a választ és abban, hogy két rossz politikai konstrukció (a kiegyezéses rendszer és a Horthy-rendszer) és két félrevezető tapasztalat (1848–49 és 1918–1920) ezt a félelmet újratermelte.” Az előbbi tapasztalat azt sugallja, hogy „a Habsburg Birodalom felbonthatatlan európai szükségszerűség, ami egyúttal a történelmi Magyarország fenntartásának a biztosítéka”, az utóbbi pedig arra a következtetésre vezet, hogy a trianoni trauma azért következhetett be, mert Magyarország mögött nem állt ott a Birodalom, amely megvédje. Innen kiindulva önálló megoldás nem lehetséges: „A magyar forradalom pedig életképtelen és komolytalan, hiszen demokrácián kezdte és diktatúrán végezte. Ezért az önrendelkezés, a függetlenség és a demokrácia humbug és világcsalás. A nagyhatalmak ugyanis önzők, méltánytalanok és gátlástalanok, s mindenekelőtt hipokriták.”
Bibó két irányban vitatkozik, két egyaránt rossz válasszal, a „hamis realisták” és a „túlfeszült lényeglátók” megoldási javaslatával száll szembe. Szegfű Gyula hamis realizmusának nemzetfogalmát – ad notam „alámerülni és kibekkelni” – „a nagyhatalmi erőviszonyokkal reálisan számot vető, ahhoz alkalmazkodó, a kiskorú társadalomról gondoskodó és a nemzeti műveltség feltételeit biztosító paternalista állam képe határozta meg. A nemzet az állam teremtménye, a történelmi uralkodó osztályok teljesítménye.” A „túlfeszült lényeglátók” (elsősorban Németh László és Szabó Dezső) pedig a nemzeti összetartozás garanciáját a valláspótló kultúrában, a nyelvben, valamiféle nemzeti esszenciában találják meg, mely egyszersmind közösségi szolidaritást feltételez mindenféle közös ellenséggel szemben. Összefoglalva: „Szekfű önképe a nagymagyar, ellenségképe pedig a kismagyar politika volt, a belső és külső ellenségek ehhez kapcsolódtak. Szabó Dezső ellenségképét a Habsburg hatalom, s a térfoglaló zsidók, svábok és szlávok alkották, önképét pedig az elnyomott, gyarmatosított magyar parasztság képviseletére vállalkozó zseni képezte. Németh László ezt az ádáz próféta örökséget kapcsolta össze Szekfű hanyatlástörténeti sémájával, és ennek a jegyében módosította azt. Mindhárman egy új, nemzeti középosztály állami beavatkozással megvalósítandó kiépítésére törekedtek. A Három nemzedék, Szabó Dezső publicisztikája és a Kisebbségben egyaránt etnoprotekcionizmust és disszimilációt sugallt.”
Bibó érvelésének a legérdekesebb (és a Bibó-kritika felől nézve valószínűleg félrevezető) vonása, hogy a fogalomkészletét a vitapartnerek készletéből meríti, ugyanakkor túllép a gondolatmenetük logikáján. Ahogy Dénes Iván Zoltán írja: „Dekonstruálta annak alapelemeit: a nemzetkarakterológiát, a nemzeti ontológiát és a nemzeti historicizmust. Mai reneszánszuk idején érdemes felidéznünk, hogy feltárta: politikai hisztéria, félelem szülte állapot következményei voltak. Amelyeket nem leleplezni, képviselőiket nem leckéztetni kell. Inkább rákérdezni a félelem tárgyára, azt azonosítani, megérteni és – lehetőségeinkhez képest – olyan helyzetet teremteni, amelyben a félelmek feloldhatók.”
A szöveg egyelőre elolvasható a 2000 honlapján, a nyitóoldal tetején a „Legfrissebb szám” című opciót kell választani – később, attól tartok, eltűnik majd innen, mert az archívum csak 2011 márciusáig van föltöltve, onnantól fizetőssé válik a lapszámok elérése.
