Az októberi Látóban Simon Márton "Slam a ballaszton" című verse: kicsit későn közölt, de annál frappánsabb hozzászólás a márciusi Jelenkor Nemes Nagy Ágnes-vitatkozásához (vitának nem nevezném). A vers közepéből idézek (a honlapon el vannak tördelve a sorok, papírlapot még nem láttam):
Ágnes, én szeretem magát. De nem úgy, persze, ne értse félre.
Én építek magából egy szobrot, csak keljen életre cserébe végre.
Ágnes, én tudom, hogy maga nagyon is él, hogy ott bent tusakodik, mint az alkonyat,
de fogyó hold mosolya fényei beárnyékolják az arcomat.
Én tudom, hogy a kitakart részeken csak szél, geológia és meztelenség –
de maga forró kavicsokat izzad, Ágnes, erre egy tökéletes életmű se lehetne mentség.
És értem én, hogy maga terápiára pszichológus helyett asztrofikushoz kellett volna járjon,
de azt szeretném, hogy ne a sziklás Macedóniába, inkább a csicsás Calzedoniába vágyjon.
És tudom, hogy maga angyalok közt volt szervdonor, és zseniktől tanulta a rendet,
de ez a szenvedély, ami a szende mély szemekben ég, egy erdőt is két vállra fektet –
mert maga azóta is tökéletes jambusban hallgat, és ütemhangsúlyosan nyújt kezet,
egy adoniszi soron merengve keveri a kávét, míg szívében egy a-moll nyila rezeg;
és nem hiszi el, bárhogy is mondom, hogy romló hús a test, de megér egy misét,
ha izzadságcseppektől ragyog a homlok, mint egy éjszakai Balaton-felvidék – – –
Ágnes, én tudni akarom, miről nem beszélt. Megkérdezném, amit senki nem mert.
Pedig tudom, ha itt lenne, már rég hazazavarta volna szonettet írni az összes slammert.
(A Jelenkor-cikkek itt, mi ezekben a posztokban érintettük a témát. Téreynek a júniusi Új Könyvpiacban volt még egy utánlövése: "Néhány költőnő kolleginámat [nem sok ez a kettő, a -nő, meg az -ina így együtt?] roppant érzékenyen érintette az írás, Azt hiszem, igen finoman fogalmazok, ha azt mondom, itt nem kevesebb történt, mint az, [bökje már ki!] hogy ők kétségbe vonták a véleménynyilvánítás szabadságát. Szegény költészet az, amelyet olvasni »kell«, ráadásul csakis a megadott módon. Szegény kultúra az, amelyik érinthetetlen szent teheneket legeltet a hímes mezején. Sapienti sat." [Az utolsó ironikus mondatnak itt nincs értelme.])
