Radnóti Sándor kritikája az eggyel korábbi És-ben olyan kedvező Vaszilij Grosszman "Élet és sors" című regényéről, hogy utána majdnem megvettem a könyvet. De aztán még időben kijózanodtam: nem ez a legsürgősebb 1110 oldal, amit el kell elolvasnom. A recenzióban - nem mellesleg - van egy rövid eszmefuttatás a kommunizmus és a nácizmus különbségéről: "az egyik esetben áthágják, meggyalázzák az eszmét, a másikban maga az eszme mélyen erkölcstelen, sőt magával az erkölcsiség eszméjével áll szemben. Az utóbbi nézet [mert van egy előbbi is, azt most nem idéztem] igaz lehet, amennyiben egyetlen szempontot veszünk figyelembe: a kommunista (és különösen a még nem hatalmon lévő) mozgalmakhoz csatlakozók motívumait. Ezért olyan sok a kommunista megtérő és ezért olyan ritka a náci. Ezért van visszatérés az egyikből, s ezért nincs a másikból." Itt az a mechanizmus jutott eszembe - bár lehet, hogy távoli az asszociáció -, amit Huizngától idézve ír le Mérő László ("Mindenki másképp egyforma"), amely szerint a csalóknak esetleg megbocsátanak, de a szabályokat teljesen felrúgó játékrontóknak sose.
Olvasom a dec. Jelenkorban Závada Péter verseit, illetve P. Simon Attila - bőséges netes hivatkozásokat tartalmazó - Závada-recenzióját. Úgy látom a hivatkozásokból, mintha lenne bizonyos fanyalgás a kötettel ("Ahol megszakad") kapcsolatban. Szerintem jók Závada versei, de néha túlspekulálja őket. A lapban közölt háromból az "Épp mi" a "Random szorongások" mondat kivételével nekem nagyon tetszik, a másik kettő kevésbé, bár pl. az "Alig észrevehető"-ben is vannak jó dolgok, pl. az, ahogy "csámpás / festőlétránk ingatag szárai között laza / a lánc". Az "Épp mi" (értsd: mikor éppen micsoda) elejét idemásolom:
A vanból előbb volt, végül örök lett.
Mikor valaki meghal, mások éppen röhögnek.
Mikor mása stáblista megy, én akkor kezdek félni.
Az ember nem tud nem magáról beszélni.
Ha jól értem, a versekkel kevésbé elégedett kritikusoknak főleg az a bajuk, hogy ezekben Závada "Akkezdet Phiai"-s produkciójához képest kevésbé van benne a benga. Urfi Péter ezt így fejezi ki: "A dalok kortársi nyelve helyett múlt századi poétikát kapunk, az olykor gyomorforgató szexizmus helyett olykor émelyítő érzelgősséget." A kimutatható elődök közt a kritikus Parti Nagy Lajost és Varró Dánielt említi (zárójelben: szerinte V.D.-é "nem nagy költészet" - szerintem nem kisebb, mint P.N.L.-é), de még egy név kívánkozik ide. Ha a szem költőileg jól kiaknázható, nagyon eredeti érzékenysége mellé odavesszük a súlyos érzelmek könnyed ábrázolása iránti fogékonyságot (pl. - mindkettő az egyben -: "nagy, táskásra sírt ég"), és hogy a jobb "szomorú" verseken is látszik a tehetséges megcsinálni tudás elemi öröme, akkor akár azt is mondhatnám, hogy van valami Závada Péterben, amitől kissé olyan, mint egy fiú Tóth Krisztina. (Főleg az "Őszi kabátlobogás" című első és a következő egy-két kötetre gondolok.)
Most látom, hogy k. kabai lóránt belinkelte a twitteren ezt itt. A színtiszta hülyeség olajfoltszerűen szivárványos kiáradása.