Oláh Jánostól - még mindig - az Irodalmi Magazinban olvasom, hogy Illyést "összeboronálták" a baloldalisággal. Hát, igen, ez a fránya borona tényleg arra megy, amerre húzzák. Ebben az esetben olyan kárhozatos kiadványok voltak elé fogva, mint például a "Hunok Párisban" című.
"A költő bibliája" című esszéjében Oláh Illyés egy cím nélküli versét is elemzi, ezt nem találom a Digitális Akadémia honlapján, idemásolom:
Így legközérthetőbb: egy sas fogyasztja májam.
És nincs ír, nincs vigasz,
az se, hogy körmömet én meg övébe vájjam.
A kelő Nap e sas.
Rámtör s mert lustulok, hajnalonta nagyobb
s fájóbb, amit kitép,
hogy számba rágja: nem isten fia vagyok
és nem örök e lét.
Oláh bevonja a vers értelmezésébe Jákob történetét, a viaskodást az angyallal - csak azért, mert abban is szerepel a "hajnal". Csakhogy a versben a hajnal eszi a máját költőnek, aki hiába próbál visszamarni, míg a bibliai történetben épp a reggel vet véget a küzdelemnek. ("A támadóval való birokra kelés vágya" önmagában semmivel sem bibliaibb motívum, mint mondjuk a kő, a szomjúság vagy a szőlő, az pedig, hogy Illyés versének sasa "az egyisten-kép egyiptomi előjelévé változik" , merő ráfogás.) "A költő visakodása nem hoz áldást sem az egyénre, sem a népre" - folytatja Oláh, ami igaz lehet, de a versből ez nem következik. Mert abban nincs szó a közösségről, sokkal inkább egy öregedő, beteg ember depressziója és a közelgő halál tudata fejeződik ki benne. Bertha Bulcsu 1971-ben beszélgetett Illyéssel, ennek szövegét a költő felvette a művei közé is. Ekkor, még a rák diagnosztizálása előtt mondja: "Depressziós vagyok. Iszonyú szomorúan ébredek. Le kell győznöm a szomorúságot." A vers eddig csak a kiadatlan verseket is tartalmazó, új Illyés-kötetben jelent meg, datálás nélkül; nem lennék meglepve, ha az interjú körüli időkben született volna, vagy 1973 után, amikor a lelki bajokon túl már a rák is tépte Illyést.
*
Magazin" után: Jelen. A januári Irodalmi Jelen élén jelent meg Böszörményi Zoltán - a lap főszerkesztője (és kiadója?) - "Egy búcsúlevélre" című verse, amely nyilvánvalóan Kemény István "Búcsúlevel"-e ihletet. Nekem már Kemény verse se nagyon tetszett (Nádasdy Ádám Kemény versére, illetve Térey válaszversére írt válasza annál inkább), de ez a vers nagyon gyenge. Csak az utolsó strófát írom ide, az teljes szöveg - egy kongeniális elemzéssel együtt - itt olvasható: "Búcsúlevelet ne írj, ne játssz a dallal! / Szabadságod nem hazád vette el tőled, / Hanem azok, kiket éltetsz éj-nappal."
Viszonylag érdekes a lapban Szőcs Géza írása a Máraival történt találkozásáról. Azt majd "A teljes napló" megfelelő kötetei megjelenésével lehet eldönteni, hogy ami a kortárs magyar irodalom követését illeti, Márai "filmje" tényleg "elszakadt"-e a hatvanas években. (Amikor 1987-ben Szőcs meglátogatta, Márai csak Simonyi Imre felől érdeklődött. A gyulai költővel folytatott csenevész levelezés kötetben is megjelent: Simonyi valósággal ráakaszkodott Máraira, aki csak ímmel-ámmal, és a formális válaszokon alig túlmenően tartotta vele a kapcsolatot; tizenöt év alatt összesen három vagy négy könyvoldalra rúgó levelet írt Simonyinak.) Szőcs azt írja, Márai Esterházyról sem tudott semmi, ami nincs összhangban azzal az Esterházynál itt-ott olvasható adattal, hogy Márai azt találta mondani (a "Termelési regény"-nyel kapcsolatban?), hogy "baj van a szórendjeivel". Ha állást kell foglalni, nekem Esterházy változata hitelesebb, mint a Szőcs szerint Esterházy nevének említésére adott reakció: "Abból a családból?"
