HTML

Folyóméter - folyóiratfigyelgető

Mit írnak az irodalmi és kulturális folyóiratok

Friss topikok

  • vargarockzsolt: Ezt is meg kéne őrizni. (2015.03.12. 22:22) Kert, kimarkol, zenedoboz, ponty
  • vargarockzsolt: Szántó Dominika és a pénzügyi irodalom Paolo Coelhója. A Rakovszky vers most itt: www.pim.hu/objec... (2015.03.12. 22:11) Interjúk
  • vargarockzsolt: "Nemes Z. Márió szerintem kritikusnak, értekezőnek sokkal jobb, mint költőnek." Akkor most innentő... (2015.03.12. 21:53) Szép és kevésbé szép írások
  • vargarockzsolt: "kíváncsi vagyok, mikor készül film Tóth Krisztina-prózából, mert nagyon alkalmasnak látszik rá" M... (2015.03.12. 21:36) Testtörténetek
  • vargarockzsolt: "az ilyesmi többnyire érdekes, ha éppen nem dögunalmas" - ez talán nem jelentős, de maradandó (2015.03.12. 21:16) Kritikuskritka

Linkblog

Szvoren × 4

2013.02.14. 16:42 Szántó Domingo

Négyen írnak az új Műútban Szvoren Edina új kötetéről. Illetve az egyik kritikus két könyvről is ír, de az új lap így is valóságos Szvoren Edina-szám lett: Krupp József, Darabos Enikő, Bagi Zsolt és Lengyel Imre Zsolt kritikái sorjáznak a "Nincs, és ne is legyen"-ről. Én a lap tartalomjegyzéke láttán Szvoren Edina helyében rögtön elfáradnék, de ennyi kritikát még annak sem könnyű befogadni, aki nincs személyesen érintve a dologban. Annál is kevésbé mert ezek többnyire elég jók (Darabos Enikőé ebben a mezőnyben kevésbé: azt hiszem, a két "zárvány" - a szereplők "állandó szövegközel"-i volta, illetve a kő motívuma - egyszerű regisztrálásán túl az egész kritika a "Pertu"-ról is szólhatna).

Krupp kissé kurta kritikáját feltehetőleg nemcsak azért szerkesztették a tömb elejére, mert az első kötettel, sőt Réz Pál emlékezetes bemutató írásával kezdi - aki tehát most hallana először a novellistáról, az sincs magára hagyva -, hanem talán azért is, mert érdekes módon három olyan témát is megpendít, amely a többi kritikusnál bomlik ki részletesebben. Ilyen például a humanizmus Bagi cikkében részletezett problémája, a novellák "egyneműbbségének" Lengyel által hüvelyezgetett kérdése, illetve a motivika taglalása Darabosnál. Krupp szerint tehát homogénebbek az új kötet novellái , időben és térben szűkebb a világuk, kevesebb bennük a humor, végükön a csattanó, kevesebb a történetkitaláló epikai erő - de mindez nem hiba, mert egybevág a "mindenhol jelenvaló" hiány és boldogtalanság Szvoren írói világában megrajzolódó alaptapasztalatával. Az írás utolsó mondta szerint viszont "Szvoren okosságában van valami megnyugtató". (Én még hozzátenném: az olvasónak ebben a megnyugvásában, ugyankkor van valami mélységesen nyugtalanító is, nem?)

Bagi mindjárt a cikke elején elmondja, hogy miért osztja a Szvoren művészete iránti "általános lelkesedést", de rögtön a második bekezdésből az is kiderül, hogy szerinte mi a "baj" ezekkel a szövegekkel. Röviden: a rejtélyeskedés. Szerinte Szvoren receptje a következő: "Fogjunk egy hétköznapi problémát, amelyet mindenki ismer saját családjából, ismerősétől vagy a bulvársajtóból [...] aztán társítsunk hozzá egy szituációt. Nem történetet, e szövegek nem narratívak, hanem leíróak. E szituációban aztán a problémát eltakarjuk (kifinomult prózapoétikai eszközökkel [...]), rejtélyt csinálunk belőle. Tulajdonképpen a novella csattanóját is a rejtély helyettesíti, vagy kiderül vagy sem, de mindig rejtélyes marad. Minden megvan, mégis minden csikorog."  Azt is mondja, hogy a szereplők nyelvi jellemzése túl van reflektálva. (Nekem a szereplőkkel kapcsolatban az a "bajom", talán nem függetlenül Bagi megfigyelésétől, hogy sokszor tűnnek valószerűtlenül hiperintelligensnek, mintha a karakterük által indokoltnál lényegesen nagyobb mértékben lennének tisztában magukkal - miközben ugyebár épp "rejtély van".)  A szvoreni rejtélyességet Bagi az okozatiságot szétszaggató - és, mint mondja, elsősorban a leíró, nem pedig az elbeszélő irodalomra jellemző - nyelvezetben is tetten érni véli, hoz is erre egy érdekes példát. És ezzel a stlisztikai és a poétikai elemzés össze is ér: "szétszaggatott okozati láncokban ugyanis törvényszerűen felbukkan a rejtély."

A kritika humanizmusról szóló részének olvastán az volt az érzésem, mintha Bagi nagyon el akart volna mondani valamit - és épp itt mondta el. Szerintem legalábbis kevesen tippelnének arra, hogy a következő mondat épp egy Szvoren Edina-kritikában szerepel: "Én magam úgy gondolom (és nincs sok kétségem afelől, hogy Bernhard is ezt  gondolta), hogy Goethe az európai irodalom legfontosabb szereplője, és  életművénél nincs sok nagyszerűbb dolog az amúgy meglehetősen ambivalens  modernitásban. De ettől még ugyanúgy igaz, hogy a goethei humanizmus mindent  elpusztított azért, hogy az önmeghatározó (autonóm) embert piedesztálra emelje, és ezért még a legsötétebb haladáseszmékkel és megalkuvó filozófiákkal is  hajlandó volt kiegyezni. Schiller az emancipáció valódi harcosa volt, Goethe  ehelyett az ember (vagy ahogy Bernhard látja: saját embereszméje) zseniális  mániákusa."

De a végére összáll a kép: "a világ nem rossz. Nincs többé világ, nincs rossz és jó, nincs »ember«, nincs »embertelen«. Az az irodalom, ami ilyesmiben hisz, az a kultúripar szép hazugságainak hisz, tekintet nélkül arra, hogy egyébként mennyire mívesen, mennyire mesterien tudja kidolgozni a részleteket." És: "az ember lényege olyan hazugság, amivel a kultúra kora a kultúra immanens  ellentmondásait próbálja csak takargatni. Nem állítom, hogy az új magyar próza  optimizmusa cinkos lenne ebben, de erősen kétlem, hogy felismerné a  helyzetet." Kíváncsi volnék, ennek jegyében mit szól Bagi Bognár Péter kötetéhez.

Lengyel nagyjából azzal kezdi, hogy "Szvoren tagadhatatlanul elhagyta palettájának legrikítóbb színeit, ám ha az új  kötet első pillantásra nem is látszik olyan változatos, virtuóz, játékos  anyagnak - a Nincs, és ne is legyent valamiféle egyszerűsödés és  visszavonulás termékének látni alighanem mélységes tévedés lenne." Ezt a véleményét aprólékos elemzésekkel dokumentálja, majd a kritikát ezzel a szép mondattal fejezi be: "Ezekről a kiszolgáltatottságokról szól a tavalyi év egyik legkiválóbb  prózakötete, mely kísérteties, nyomasztó terek sora után mégis egy otthonos  balkonnal és egy kényelmes székkel zárul - valami mindenen túli, tökéletes magányban lebegve."

A "Nincs, és ne is legyen"-ről szóló kritikát tehát ezzel befejezi Lengyel Ime Zsolt, de a cikkét nem. Ennek második részében ugyanis Oravecz Imre "Kaliforniai fürj"-éről van szó. Engem teljesen meggyőztek az elbeszélő személyének átgondolatlanságáról írtak, ennek a kritikának az utolsó mondata pedig még jobb, mint az előzőé, mert része, sőt lezárása az érvmenetnek: "Látszhat persze ez a könyv - egy kellően engedékeny vagy egészen radikális  olvasásmód nyomán - az irodalmi elvárásokat egészen elutasító, többé-kevésbé  érdekes ismeretterjesztő műnek is: hiszen bőven tanulhatni belőle a vasöntésről  vagy az olajfúrótornyok működéséről - még ha éppenséggel az emberéről nem is oly  sokat; »Imruska egy ásványtani szakkönyvbe mélyedt. Nem nagyon érdekelte már a  szépirodalom, mert szerinte nem ad választ a végső kérdésekre« (544) - nehéz  véletlennek gondolni, hogy éppen ezt olvashatjuk az egyetlen helyen, ahol ebben  a műben az irodalomról szó esik." 

1 komment

Címkék: Műút Bagi Zsolt Lengyel Imre Zsolt Oravecz Imre Szvoren Edina Darabos Enikő

A bejegyzés trackback címe:

http://folyometer.blog.hu/api/trackback/id/tr525080410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Bagi Zsolt 2013.02.15. 05:37:55

Nem olvastam a Bulvárt (én csak műkedvelő kritikus vagyok, Lengyel Zsolt a profi), de megteszem, ez alapján tényleg érdekesnek tűnik. Ami meg az elmondani akarást illeti, az inkább megfogalmazni akarás, de egyébként teljesen igaz.