Sokáig kellett olvasni a téli Apokrifben (amit ezúttal is a szerkesztőségtől kaptunk, pdfben, még korábban), mire a, hát, elég nélkülözhető versek után kedvemre valót találtam benne: Mechiat Zina "Száraz vér" című novelláját. A szöveg tele van ötlettel, és nyelvileg is jól meg van munkálva (bár a plébános nem tiszteletes, hanem tisztelendő), nem csodálom, hogy a szerzője verseket is ír. (Az egyik ötletet - egy oltáron levágnak benne egy disznót - először csak idétlenségnek gondoltam, de aztán lett értelme.) Egy mondat: "Megint elkalandoztam, mindig rám szólnak, mindig mondták régen, hogy jánoskám, már hétéves vagy, tanulj meg beszélni, és aztán amikor nyolc lettem, akkor mondták, hogy jánoskám, már nyolcéves vagy, ne dadogj már, és így tovább, és most, hogy már tizenkét éves vagyok, csak csóválják a fejüket, és látom, hogy már lemondtak rólam, hogy már nem is számít, tudok-e beszélni, mert úgyis csak ablakokat fogok pucolni, vagy trágyát fogok lapátolni egész életemben, mert engem még csak jó iskolába se lehet íratni, még azt se, pedig milyen szépen rajzolok, és milyen tiszta a fejem írásban, csak ne lennék ilyen szerencsétlen az életben, mi lesz velem, ha majd kocsmába kell menni, biztos megvernek majd kártyában is."
Halmi Tibor "Nietzsche tanítványai - capriccio" című verse bármelyik (tényleg: akármelyik) "felnőtt" folyóiratban megállná a helyét. A hírre, hogy "Nietzsche tanítványt keres", sokfelől jönnek érdeklődők, például megérkeznek "a keresztesek és lepottyanó, / égett darabkáikért sűrűn elnézést kérő / máglyán kínzottak, sőt, valamivel / később a karóba húzottak is, / de őket méltányosságból /senki nem kínálta ülőhellyel." (Azon el kellett gondolkodnom, hogy mi fán terem Hermész "kerükeión"-ja, de aztán rájöttem, hogy az a "kérükeion", vagyis az isten hírnöki pálcája.) A versnek nagyon jó a ritmusa, Halmi jól építi fel, annyira, hogy a közepénél már az jut az ember eszébe, hogy vajon be is tudja-e majd fejezni ezen a színvonalon. Be tudja.
Bartók Imre "A patkány éve" című regényrészletét majdnem félbehagytam, mert úgy nézett ki, mintha csak valami közhelyes amerikai krimi lenne, de aztán a felénél teljesen új irányt vett. Nem tudom, hogy a kész regény jobban megmagyarázza-e majd ezt a részletet, mindenesetre ebben a formában is viszonylag érdekes. A fejezetről Turi Márton írt a lapba kritikát (az efféle instant párosítás az Apokrif egyik specialitása): ő már kéziratban olvasta a teljes regényt, és azt írja, hogy a könyv "fokozatosan a horror és a posztapokaliptikus sci-fi regények felé" mozdul el, és a történet végén a világ "mindenfajta ember(i) séget nélkülöz". Aztán ezt: "a szubjektum és az objektum közötti határok lebontásának filozófiai programja realizálódik itt horror-klisék köntösébe bújtatott (de érezhetően a XX. század nagy kataklizmáiban gyökerező) katasztrófákban." Nekem egyelőre nem nagyon realizálódik filozófiai program.
A lapszámban filmkockák találhatók "Igor és Ivan Buharov" hamarosan megjelenő Good Opinion című művészkönyvéből [?]", áll a mindig megbízható veress dani most is nagyon empatikus és tájékozott (vagyis infomatív) kritkája végén álló jegyzetben.
Lengyel Imre Zsolt írása Turi Tímea verseskötetéről elég szürke lett, az ilyen mondatok engem elkedvtelenítenek: "a versek alaptónusát [...] a fogalmakon végzett gondolati műveletek absztraktsága határozza meg [...], de a szövegek nem hagyatkoznak egészen a következtetések szigorú egymásutánjára, hanem hasonlatokkal [...] és példaként megjelenő, többé-kevésbé modellszerű történetcsírákkal is operálnak [...], miközben kérdéseik részben éppen a történetekre és hasonlatokra vonatkoznak." Az idézetekkel - ezeket jelzik a három pontok - egy egész hasábnyira duzzasztott mondatról régi kedves tanáromnak az a megjegyzése jutott eszembe, amihez akkor szokott folyamodni, amikor valami olyasmit hallott, aminek a beszélgetőpartnere nagy jelentőséget tulajdonított, őt azonban egyáltalán nem érdekelte: "Bizony Isten? Hála Isten!" "A Turi által megalkotott és alapvonásaiban végig kitartott nyelv" megfogalmazás nekem a "nyelv" két jelentése miatt elég szerencsétlenül hangzik.
"Szeghalmi Lőrincz" könyvéről Pethő Anita a kritikája utolsó előtti bekezdésében mondja ki , hogy "nem akar többet a regény, mint szórakoztató olvasmány lenni", ami nem sportszerű, mert ha ezt korábban megtudom, nem olvasom végig a kritikát.
Tamás Péter Sopotnik-kritikájához fáradt vagyok, valahogy nem érdekel eléggé. Ami pedig az utolsó bírálatot illeti, Darvasi új könyvéről azt gondolom, amit egy korábbi Műútban Lengyel Imre Zsolt írt, és ennek ellenkezőjéről (ti. hogy ez egy jó könyv volna) Horváth Zoltán Dávid nem (sem) győzött meg.
