A Forrás nyári tematikus dupla száma a nem túl fantáziadús, de a lényeget híven közvetítő "Írók írókról" címet viseli. Lövétei Lázár László nettó kétoldalas kis írása az Arany-filológiának ha nem is mérföldköve, de sziklaszilárd centiméterkavicsa. Így kezdődik az "Írjak? Ne írjak?" című vers:
Írjak? ne írjak? egyre számolom
Határozatlan az öt ujjomon.
Nem írni, vétek; írni, kész harag...
De mikor Bikfic is verset farag!
Eh, félre tőlem együgyű szerénység!
Máshol megy az: itt minden a legénység;
Szegény koldúsnak táskája üres;
Ki mer, nyer, és talál az, ki keres.
-
-
LLL cikke szerint van a szövegben egy betűtévesztés...
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
...az utolsó előtti sorban...
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
...a cikk szerint LLL felesége - írjuk ide a nevét, a férje is odaírta - Csilla szúrta ki...:
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Az első szóban: "szegény" helyett "szerény" az értelmes. És mint Lövétei Lászár utánanézett, csakugyan ez is áll az 1951-es kritikai kiadás előtt megjelent kötetekben, a g betű tehát hatvannégy éve öröklődő sajtóhiba. Kis lépés egy embernek, de nagy lépés az emberiségnek.
A lapban Végel László Márai írásaira borostyánként rákapcsolódó naplójegyzetei is elképesztően jók. Kicsit olyanok, mint Eörsitől volt az "Időm Gombrowiczcsal". Szinte végig egészen kiváló, bár van egy-két olyan megbicsaklás is, mint amikor pl. azt írja, hogy minden ember elidegeníthetetlen joga, hogy ott éljen, ahol akar. Nem tudom, ez ki van-e így mondva bármilyen egyezményben, de úgy sejtem, hiába szeretnék mondjuk Új-Zélandon élni, ha a helyi hatóságokkal nem harmonizálnak az elképzeléseink.
