HTML

Folyóméter - folyóiratfigyelgető

Mit írnak az irodalmi és kulturális folyóiratok

Friss topikok

  • exterminador: Thomas Mann-nal kapcsolatban ne lehetne nívósan fanyalogni? Nana. (2021.11.09. 21:45) Sajtó, hibák, Weöres, madzag
  • bárki314: Kedves Seemann! Hozzáférhető még ez az elemzés valahol? (2019.03.16. 09:25) Ki a tettes?
  • vargarockzsolt: Ezt is meg kéne őrizni. (2015.03.12. 22:22) Kert, kimarkol, zenedoboz, ponty
  • vargarockzsolt: Szántó Dominika és a pénzügyi irodalom Paolo Coelhója. A Rakovszky vers most itt: www.pim.hu/objec... (2015.03.12. 22:11) Interjúk
  • vargarockzsolt: "Nemes Z. Márió szerintem kritikusnak, értekezőnek sokkal jobb, mint költőnek." Akkor most innentő... (2015.03.12. 21:53) Szép és kevésbé szép írások

Linkblog

Nincs kedvem címet adni

2014.02.14. 09:52 Szántó Domingo

Lázár Júlia cikke a Narancs honlapján világos beszéd, szépen, szenvedélyesen megírva.

Nyilasügyben már rég akartam szólni: a novemberi 2000-ben Lénárt András remek cikkben mutatja be Páger Antal hazatérésének előzményeit, körülményeit  visszakérte és -kapta a villáját is! , illetve a beilleszkedést. (Érdekes belegondolni, mi van, ha Págert az 56-os forradalom még Dél-Amerikában éri: hazajött volna-e, és mikor?) A lap közli a színész sunyi, tájékozatlan, mosakodó levelét is, amit még kintről írt egy barátjának, de abban a tudatban, hogy azt nyilván az ÁVÓ is olvassa majd. Végig káprázatos, teljesen találomra itt egy gyönyörű rész:

"Most csak vendégjátékokra járunk, mint azt fentebb írtam is. Így kifizetődőbb. Meg aztán Elemérkém, ez a világ olyan gyönyörű, hogy ökör lennék, ha nem használnám ki az utazási lehetőségeket. Legutóbb egy argentin luxushajón utaztunk Caracasba. Felejthetetlenül szép volt. Ezen a hajón csak luxus-osztály van. Remek koszt, kitűnő italok, fürdőmedence és minden, ami ezeknek a kapitalistáknak kell. Mi kényszerűségből kerültünk rá, mert más hajó oda nem megy."

Márai kb. ugyanekkor ilyesmiket írt a naplójába:

"A fojtogató drágaság itt [mármint Amerikában] nemcsak az élet ízességét semmisíti meg, hanem megfojtja a művelődés lehetőségét is. Minden csalás itt. Nagy hiba volt, hogy idejöttem, de most már ki akarok tartani, amíg becsülettel visszamehetek Európába." Aztán: "Mihelyst pénzhez jutok, kinyomtatom – talán Európában – az 1945–54-es naplójegyzetek kivonatát. S aztán talán mást is, néha, magyarul. Így egyedül talán fel lehet építeni valamit... Megszervezni, sereghajtókból, akik élnek még, valamilyen kis partizánsereget, amely elportyáz a magyar betű ugarán."

Szólj hozzá!

Címkék: 2000 Márai Sándor Lázár Júlia Páger Anta

Kemény-válaszok

2014.02.12. 11:41 Szántó Domingo

Szeretem az íróinterjúkat, bár csalókák: olcsón adják azt az érzést, hogy irodalmat olvas az ember, amikor pedig csak irodalmit olvas. Bán Zoltán András csinált interjút a vs.hu-n Kemény Istvánnal. Az egyik képen folyóiratok látszanak az íróasztalon,

Folyok.jpg

Prae, és ahogy látom, Székelyföldek, Hévizek (ez utóbbi, elég lightosra szerkesztett lap szerintem nem tipikus íróasztali olvasmány). Műút nincs, szóval nem tudni, Kemény épp olvassa-e a Műutat, az viszont biztos, hogy a Műút olvassa Keményt.

Lábjegyzet: Kemény beszél a magyarok gőgjéről (mármint hogy a környező népek gőgösnek látják a magyarokat), de nem biztos, hogy igaza van, amikor ennek okait hüvelyezgeti. Azt mondja, szerinte egy kisnemesi, dzsentri mentalitás terjedt el széles körben. Már nem tudom, hol, azt olvastam (és ez az érvelés szerintem sokkal elegánsabb), hogy ez a gőgösségképzet talán a magyarok és a szomszéd balkáni népek - úgy rémlik, konkrétan a románság - valósághoz való viszonyára megy vissza. Úgy, mint amikor egy dél-olasz azt mondja, hogy a kötetedet ott tartom az éjjeliszekrényemen, és recenziót készülök róla írni. Ami ugye általában csak annyit jelent, hogy igen, kösz, emlékszem rád, de a könyvedet nem olvastam. Szóval hogy egy román mond valamit, amit a magyar ígéretnek vesz, amit persze a románnak esze ágában sincs teljesíteni (hiszen nem ígéretnek szánta), mire a magyar a románt hazugnak érzi, a román meg a - valóság és a nyelv viszonyának kérdésében rugalmatlan - magyart gőgösnek.

Szólj hozzá!

Címkék: Székelyföld Bán Zoltán András Hévíz Műút Kemény István Prae vs.hu

Amit nem lehet elégszer elmondani

2014.02.06. 01:53 Szántó Domingo

A Literán Tőzsér Árpád szószátyár, jó húzású, groteszk verse, amelyben együtt szerepel

Tőzsér.png

(igen, Chavez, Tocsik Márta, Horn Gyula és Cipő), valamint ilyen sorok olvashatók:

Ferdinánd még él, mi az, hogy él!: feleségének, a még
mindig gyönyörű Chotek Zsófiának az ágyékbozontját
szappanozza az oroszvári Lónyay-kastély püspöklila
fürdőtermében.

Ugyanitt az "Írók írókról" című (kicsit azért még lehetett volna a címen brainstormingolni) új rovatban először Péterfy Gergely beszél Krúdyról, aztán stafétaátvevőként Kemény István Kosztolányiról. Ezek a kisinterjúk inkább a megkérdezettről szólnak, mint a kérdés témájául szolgáló klasszikusról, de ez nem feltétlenül baj. A leginkább a következőt várom, hogy Kun Árpád mi a fenét mond majd Berzsenyiről.

Zárójelben: az én kedvenc Krúdy-idézetem ebben a posztban olvasható, a kedvenc (prózai) Kosztolányi pedig ez, a "Kínai kancsó"-ból: "Azt mondta, olyan ez, mintha egy érett férfi énekelne vagy inkább dúdolna a sötétben, csukott szájjal, és mintha mindig vissza-visszatérne arra, amit nem lehet elégszer elmondani, mert ezt egy élet során tapasztalta, s ennél nincs szebb, szomorúbb, tartalmasabb."  Erről a zenéről van szó:

(a kedvenc előadásom Ranódy László Kosztolányi novellájából készült filmjében hallható, Haumann Péter "előadásában"), de szerintem erre a darabra jobban igaz a mondat, a 3233. másodpercnél mintha még a  Gouldtól egyébként nem szokatlan dúdolás is meglenne.

Szólj hozzá!

Címkék: Kosztolányi Dezső Kun Árpád Litera Kemény István Krúdy Gyula Tőzsér Árpád Péterfy Gergely Berzsenyi Dániel

Szerencsére

2014.01.10. 11:15 Szántó Domingo

A Facebookon (ott vagyunk) szólt hozzá e blog ismerős(/j)e, Varga Zsolt a kettővel ezelőtti bejegyzéshez: "(...), de mintha aludna a blog. Szerencsére itt van például a Tiszatáj online". Úgyhogy odakattintottam. Ayhan Gökhan szemlézi a decemberi Kalligramot, Holmit, illetve a Műutat (nem a legutóbbi, lepkés számot, hanem a .hu-t). A reflexiók néhol nagyon elevenek, néhol kevésbé. Ez pl. nagyon jó: "A Holmi kiemelt pozíciója az irodalmi lapok közt mindmáig vitathatatlan, s marad is az, még ha néha olyan szövegeket hoz [is] le a lap, amiket egy nyugdíjas magyartanár írt unalmában Petőfi Sándor verseinek elemzése közben." Szerintem ugyanakkor az nem elég, hogy "Boldogan ajánlom" + cím. Ha valami boldoggá teszi a szemlézőt, avasson be a boldogsága okaiba.

Mert pl. Szántó Piroska Holmi-beli levelei között van egy önkarikatúra: érdekes látni, hogy a festőnő egy-két vonallal hogy ragadja meg a saját hegyes orrát, kissé csapott állát, táskás szemét. Persze minden jó karikatúra ilyenekért jó, de épp erről van szó: ez most egy jó karikatúra. Aztán az is érdekes, ahogy kiderül: a hirtelen utcai rosszulléttől való félelme miatt Szántó Piroska különösen ügyelt rá, hogy ne legyen lyukas a harisnyája  mert az hogy venné ki magát, ha egy orvos így látná. Ez a mozzanat nagyon jól illusztrálja Lukácsy András emlékezésének azt a felvetését, hogy a szegény családból származó Sz.P. mindig bizonyos "minősített viszony"-ban volt a dzsentri vagy polgári famíliák sarjaival Szabó Magdától Görgey Gáboron át nem is tudom, Nemes Nagyig, akiknek a harisnyaéthoszába szerintem aligha fért, illetve fér bele (bár Görgeyéről nem mernék nyilatkozni), hogy az esetleges lyukakra a doktor előtti pironkodás összefüggésében gondoljanak.

Nádasdy verse tényleg remek, de érdemes kiemelni a kísérteties zárlatot: "Ijesztő lesz, ó, ijesztő a század, / és nem jó ez, hogy sokat nevetek." Illetve érdekes a versben a sok (5) "ó" közbevetés, ami eleinte olyan, mintha csak azért lenne ott, hogy kijöjjön a versmérték, de látszik, hogy szinte mindig más hangsúllyal kell ejteni, végül pedig ráerősít a befejezés kísértetiességére.

Érdemes észrevenni, hogy Nádasdy verse mellé nemcsak Csehy Zoltán tanulmánya van odaszerkesztve (egyszerűen nem tudom megszokni a "homoszociális" szót: viccesnek érzem pl. a vécéről azt mondani, hogy "homoszociális tér". De ha továbbgondoljuk a dolgot, termékeny következtetésre juthatunk, megállapítva, hogy a vécén belül a fülke egyrészt már csak alig tér, másrészt többnyire monoszociális), szóval hogy Bárdos László Nádadsy versét követő (különben a testről szóló) versének teljesen ugyanaz a versmértéke, mint a Nádasdyénak.

Babiczkynak inkább a második verse jó ("Féltelek, ahogy az időt féltik / az életre gyorsak"), az első képei elég közhelyesek (fa, gyökerek, ujjak, kiszáradt patakmeder, kút, gyom), de azért ezt a verset is túllendíti a közölhetőségi határon ez a néhány sor: "Sérült birkáját a pásztor / valahol itt verte agyon, // s valahol itt nyögött férfi / alatt először a szomszéd / lány."  Follinus Annától az "Egy buborékfújó kisgyerekre" című vers tényleg meglepően giccses, a "ringó" szappanbuborék "ezeregyszín köpenye" meg a párnából kihulló "lágy toll" jó időre kielégíti a legszentimentálisabb olvasó negédigényét is. (Follinus Anna első, szintén nem túl bravúros versének hangulata – pl. ez a kép: "a csonthéjjá keményedett csönd" egyébként nem idegen Babiczky első versétől, ez talán megmagyarázza, hogy miért szerepeknek egymás mellett. A nem túl bravúrost pedig arra értem, hogy túl van bonyolítva: a csonthájjá keményedett csönd mellett isten, a "tér nélküli mondatok hálója" meg "verssé kényszerített képek" is vannak benne, illetve egy ilyen magyartalan mondat: "Előre tudja, hol menekülnél, / s ott vár a fala kezdettől fogva" ahol is a hol helyett alighanem "merre " kéne hogy szerepeljen.)

Érdekes, hogy Ayhan Gökhan nem ír semmit Bán Zoltán András "Keserű"-jéről de hát a szöveg harminc oldal: tényleg tovább tart elolvasni, mint a Műút honlapján nézegetni Tandori-skicceket. (Ez a rosszmájú megjegyzés messzemenően önkritikus is!) Azt már kevésbé vélem érteni, hogy Ayhan miért megy el Balogh Attilának a cigányságot is érintő, nagyon érdekes verse mellett, amelybe nem kisebb dolog is megtörténik, mint a céklaevés utáni bordó levű széklet irodalmi debütálása. A vers annál is érdekesebb, mert nemrég szintén a Tiszatáj online-on volt szó "sokféle lap sokféle verseszményé"-ről, amivel kapcsolatban Szegő János úgy fogalmazott, hogy „a Műúttól a Holmi, mint Makó Jeruzsálemtől”. Szerintem ez a Balogh-vers – némi slames túldíszítettségtől eltekintve simán jöhetett volna Műútban is. Az eggyel kisebb sorszámú (Numero XXXVII) verset itt lehet meghallgatni a szerző előadásában, az szerintem nem olyan jó (talán 1:34-től), itt olvasható egy jobb, de a Holmi-beli tűnik felfedezésszerűen! a legjobbnak.

Most kell anyámnak a gép, úgyhogy már csak annyit: a Tandori-születsénapról megemlékező folyóiratok versenyét azért szerintem a tiszatájas lapszemlében említetlen 2000 nyerte. (A decemberi Kalligramnál pedig még én nem tartok.)

Szólj hozzá!

Címkék: 2000 Ayhan Gökhan Bán Zoltán András Kalligram Szegő János Csehy Zoltán Műút Holmi Nádasdy Ádám Balogh Attila Babiczky Tibor Tiszatáj Online Follinus Anna Bárdos László Lukácsy András

Legújabb keletű vagy régi mezekben vitézkedő sáskák

2014.01.08. 10:10 Szántó Domingo

2013 egyik legviccesebb kritikusi mondata az októberi Kalligramban olvasható, a novellistaként sem utolsó (bár itt-ott úgy is fésületlen) Sántha József tollából folyt ki: "A Búcsúlevél ennek a lehetőségnek a csöndes felmondása, a gyermeki hűség megtagadása az elméjét és kultúráját bölcsőjétől [bölcső? kezdődik!] felnőtt koráig gyámolító honfiúi [megtagadása, na, minek?] érzelemkötődésnek, amelynek [és itt engedi el a gyeplőt] legújabb keletű vagy régi mezekben vitézkedő sáskái már minden üdítő zöldet lerágtak az egykor harsogóan frissnek és megtartandónak áhított hazafiúi érzelmekről." A kritika Kemény István legutóbbi verseskötetéről szól, és érdekes olvasmány, bár azt nem hinném, hogy a  hosszú másfél hasábon ismertetett!  "Nyakkendő" című vers volna a kötet legsúlyosabb darabja.

Kalligram.jpg

Ugyanitt Tóth-Czifra Júlia kritkája Esterházy "Egyszerű történet..."-éről túl rövid, kissé kifejtetlen, de így is bogarat tett a fülembe (a Lengyel Imre Zsolt által odatett mellé), hogy a könyv talán jobb annál, mint amilyennek első olvasásra találtam.

Nyerges Gábor Ádám felváltva mártogatja Erdős Virág könyvét hidegbe és melegbe. A versek "elementáris erejű hatását" emlegeti, csakhogy erről kiderül, hogy gyakran "alá van ásva" túlírt, túlvirtuózkodott, túlszlengelt, gügyögő megoldásokkal. Aztán: "Erdős Virág e mostani könyvével (is de eddig talán ezzel a leginkább) ékesen bizonyítja, hogy könnyűszerrel lehetne mind generációja, mind az egész kortárs líránk egyik legfontosabb szerzője." Máshol "legkiválóbb (...) formaérzékkel bíró költőink egyiké"-nek nevezi, ami akár igaz is lehet, de az "ezt is el" című kötet verseinek csasztuskaszerű formáin ezt szerintem nemigen lehet szemléltetni. (Nyerges egyébként idézi Lengyel I. Zs. Narancs-beli kritikáját, annak idején teljes egyetértéssel olvastam, úgyhogy idelinkelem.) Ami a recenzió stílusát illeti, az több helyen is veretesen közhelyes: "Összességében nehéz és skizofrén helyzetben van a kritikus" eddig nem úgy tűnt –, aztán: "elégedettsége, olvasásöröme mégsem üröm nélküli", majd: "folytonos kompromisszumot orront a háttérben". És a végén a kormányzati szinten elhasznált szókép : "egyik sem [sem a lustaság, sem a popularitás nem] ördögtől való szörnyűség".

Szólj hozzá!

Címkék: Kalligram Erdős Virág Esterházy Péter Kemény István Sántha József Tóth-Czifra Júlia Nyerges Gábor Ádám

Kritikák egy helyen

2014.01.07. 12:36 Szántó Domingo

Van egy nagyon hasznosnak tűnő, de nem éppen naprakész (én beszélek?) blog, amelyik összegyűjti az új könyvek - neten is fellelhető - kritikáit. Még a soft opening idején jártam arra, aztán elfelejtettem a címét, de most megvan: Critica Nova. [Update: a dolog több mint blog, itt van például egy tudósítás a Tiszatáj Online-ról a költők portréi nélkül már - a következő három szót olvassuk ki hangosan, gyors tempóban - réges-rég eléggé elérdektelenedett "Szép versek"-ről szóló, ezzel együtt szórakoztatóan fontoskodó beszélgetésről, amit a Critica Nova szervezett.]

Kun Árpád nagyszerű "Boldog észak"-járól, úgy látom, csak egy tétel (Győrffy Ákos literás írása) van fenn, úgyhogy kigyűjtöttem ide, amit találtam. Mintha olyan lelkesedés lenne kialakulóban a könyv körül, mint ami annak idején az "Amélie csodálatos életé"-t övezte. (Bár a filmben akkora szerepe volt a giccsfaktornak, hogy én másodszor már alig bírtam végignézni.)

Bán Zoltán András a vs.hu-n. Ez a vége: "Az utóbbi évek egyik legszebb, leghitelesebb magyar regénye."
Bán Z. A. a Narancsban, részletesebben (Szerintem az eddigi legjobb kritika, de hát úgy látom, a legrészletesebb is. Kár, hogy a könyv epilógusáról lényegében nem ír semmit, és a magam részéről a Szinyakov-szindrómát idézőjelbe tenném, mert nekem úgy tűnik, ez kitalált név, ilyen nevű betegséget nem találtam a neten.) [Off: Bán nagyszerű kritikát írt, szintén a Narancsba, Bereményi Géza új regényéről is, amiben egy percig sem titkolja a véleményét, és mégis csak a végére derül ki, de akkor nagyon, hogy pontosan mit is gondol a könyvről. Mi is írtunk korábban egy mondatot a regénynek egy korábban megjelent részletéről, itt.]
Babiczky Tibor, Népszabadság
Bodó Viki Booklány blogja

Győrffy Ákos, Litera  (Az írás nagyon pozitív, de nem kritika, hanem - Győrffytől nem szokatlan módon -  egórobbantás, illetve kissé elnagyolt tartalmi összefoglaló, néhány nagyon elismerő szóval a végén.)
Kemény István rövid ajánlója a hvg.hu-n (ingyen regisztrációval olvasható). Így kezdődik: "Rengeteg dicséretet írtak már le róla, méghozzá rekordidő alatt, de biztos, hogy a töredékét se annak, amit még le fognak. És valószínűleg nem csak magyarul. A könyv az idei év egyik, ha nem a legnagyobb irodalmi szenzációja." Teljesen egyetértek, szerintem is jobb, mindennél, amit 2013-ban olvastam (bár Tompa Andrea könyve még hátra van).
Reményi Györgyinek, a latin betűk blog szerzőjének is Kun könyve volt a kedvence 2013-ban. (Néhány mondat a poszt végén).

***

Kun Árpád-interjú, Magyar Nemzet (Érdekes, hogy azt mondja, a főhős vudu nagypapáját csak kitalálta. Ez némiképp elbizonytalanítja az olvasót abban, hogy mennyire hihet az Epilógus oldalain a regénybe a valóság felől belebeszélő írónak. Igaz, visszaélés lenne az erőforrásokkal efelől az Epilógus felől hüvelyezgetni a könyvet, bár biztos lesznek, akik majd erre vetemednek.]
Kun Árpád Interjú, Magyar Narancs (Bármennyire igaz is a címben foglalt állítás, szerintem jobb lett volna az akusztikája, ha a regényt nem a szerző, hanem a kritikusok nevezik - vagy legalább a riporter vállalja át ezt a szókapcsolatot - "az érett férfikor művé"-nek.)
Kun Árpád literás netnaplója, a könyv egyik példányának sorsáról.

***

Néhány korábban megjelent részlet a könyvből:
Olvass bele
Irodalmi Jelen
Élet és Irodalom (Előfizetéssel.)
Ex-Symposion
Műút

Holmi (A 767. oldalon szokatlan hiba a fejlécben: Kun Árpád neve szerepel Illyésé helyett mint az "Ítélet előtt" szerzője.)

1 komment

Címkék: És Bán Zoltán András Élet és Irodalom Győrffy Ákos Magyar Narancs Kun Árpád Ex-Symposion Műút Litera Holmi Boldog észak Irodalm Jelen Olvass bele Critica Nova Babiczky Tibor Bodó Viki Reményi Györgyi Tiszatáj Online

Czigány György megint odatette

2013.11.18. 00:15 Szántó Domingo

Most az És-ben. (És ezért "megint".)

"A lányom sírbeszéde" a címe. Csak az elejét másolom ide, de végig ilyen jó:

Nem a lezáratlan jegyzőkönyvek,
a koszorúk, gyertyák –
csak a tücskök ordítozása
és az ide torlódó mezők felett
a szelíden átszáguldó árnyék:
egy süllyedő TU-154-es orgona-basszusai
a kötelék gépeinek körre-kör kórusában,
könnytelen, karcsú lélekharang.
Miről beszélsz szemközt a koporsóval?
Hogy emléke nincs, hiszen vele
forogsz bele a tág térbe,
mikor függőlegesen áll a folyó,
s friss lávaként vonul a dombok
élén, mezítlen mellű tájra hajolva,
amikor hanyatt napozó falvak, ligetek
és szétnyíló tenyér ujjaiként utcák
és erdei csapások keringve keresik egymást,
míg végre a zuhanásban hirtelen
összekulcsolódnak kezeitek –
ölelkezünk a felhők barlangjaiban,
időn és téren túli mennyország,
a türelmes égbolt roppant kemencéiben
...

(Ami a vers címét illeti: talán elkel ez a kis magyarázat.)

Szólj hozzá!

Címkék: És Élet és Irodalom Czigány György

"Sándor mostantól Júlia Szendrey ismerőse"

2013.11.08. 12:08 Szántó Domingo

Margócsy István téved Nyáry Krisztiánnal kapcsolatban. Az "Így szerettek ők"-ről (Istenem, milyen buta cím! Mert mi köze ennek a könyvnek az "Így írtok ti!"-hez? Semmi. Hát akkor?), szóval Nyáry írók szerelmi életéről szóló könyvéről írt És-beli kritikájának ez a címe: "Irodalomtörténeti Story magazin".

Mert a könyv nyilvánvalóan meghaladja a Story színvonalát (bár perspektívája ugyanaz), vagyis sokkal inkább irodalomtörténeti Best magazinnak tekinthető. (A Bestet tudtommal azután hozta létre a kiadója, hogy sem a fénykorában négyszázezer - manapság százhetvenezer - körüli példányban vásárolt Story olvasótáborának, sem az olvasására fordító időnek nem volt hova tovább növekednie. A Best az iskolázottabbak Storyja.)

Margócsyén kívül még egy kritikát olvastam a könyvről, Reichert Gáborét, a Holmiban. A különben alapos írásnak egyébként címe a legjobb: "Sándor mostantól Júlia Szendrey ismerőse", de utána sajnos esik, mert túl komolyan veszi a könyvet, illetve nem látja, hogy milyen komolytalan. (Azt hiszem, fontos kérdésekre a komolytalanság is lehet komoly válasz, de a komolytalan válasz nem.)

Most a Narancs hozta össze egy beszélgetés erejéig Margócsyt és Nyáryt. Nagyrészt elbeszélnek egymás mellett. Margócsy tudományosságot kér számon vitapartnerén, ami csak azért jogos, mert Nyáry amúgy kiugrott irodalomtörténészként prezentálja magát (ami ugyebár sokkal szexibb, mint egy unalmas, gyakorló irodalomtörténész). Érdekes, hogy most is ő mondja, hogy "fikció" meg "narratíva", meg "akadémia szféra", Margócsy bezzeg ilyen tudománytalan mondatokat is megenged magának: "A szerelem a világ legtitokzatosabb tüneménye". Meg olyan metaforát, amely szerint Nyáry számos bonyolult történetet addig egyszerűsített, ,,míg hétköznapi fogyasztásra alkalmas kis délutáni desszert lett belőle."

Szerintem egyébként a könyvnek semmi köze a tudományos értelemben vett irodalomtörténethez, egyszerű pletykálkodás. Igaz sok munkával járt összehozni, de egyrészt ez a munka csak első ránézésre hasonlít a tudományos kutatómunkára (más a módszere és a célja, még ha az eszközei - pl. könyvtár, laptop - bizonyos mértékig azonosak is), másrészt a Story lapjai sem maguktól telnek meg.

Illetve az is baj, hogy Magyarországon nem divat a jól megírt, ismeretterjesztő életrajz. Márpedig ha ilyet lehet írni ő királyi fenségéről, a néhai Diana hercegnőről, akkor mondjuk Ady Endréről már miért ne lehetne? Az más kérdés, hogy nem ugyanarra a polcra kéne tenni a könyvtárban, mint a Derridát -  mert Nyárynak és Margócsynak nem azonos a szakterületük. A Narancsnak akkor már inkább egy pszichológust vagy pszichiátert kellett volna megkérdeznie. (Czeizel Endre pl. most épp a 151 cm magas és ötvenkilós Weöres Sándor alkoholizmusáról és depressziójáról ír - nem érdektelenül - a Nyugat címével visszaélő kiadványban.)

Van egy jelent "Az elnök emberei"-ben, amikor Bartlet elnök kicsinál egy - különben rendkívül ellenszenves - irodalom szakos doktorátussal rendelkező rádiós műsorvezetőnőt, aki életvezetési, pszichológiai, vallási tanácsokat ad a rádióműsorában. Itt a link, a lényeg 1.10-nél kezdődik. (A végén, az, hogy "Toby, így vertem meg", az epizód egy másik szálára utal.)

Mindegy, nem az a baj Nyáryval, hogy nem irodalomtörténetet ír, hanem hogy felületest.

7 komment

Címkék: És Nyáry Krisztián Élet és Irodalom Magyar Narancs Margócsy István

Sokan a Nincstelenekről

2013.11.03. 19:49 Szántó Domingo

A Bárka megteaserzi vagy elspojlerezi (kinek-kinek ízlés szerint) a Borbély Szilárd regényéről szóló És-kvartettet. A helyszínen készült képeken a közönség soraiban felfedezhető Margócsy István is, aki viszont

Nincs.jpg

az új 2000-be írt Margináliát a könyvről. (A honlapon még tombol a szeptember.) Sokat elárul a regény fogadtatásáról, hogy a polifón kritika (hogy ne csak angol eredetű szavakat halmozzak) a rovat történetében most először az első helyen szerepel a lapban. Majd még szeretnék részletesebben is beszámolni a cikkről, most szólít a munka.

Szólj hozzá!

Címkék: 2000 És Élet és Irodalom Bárka Margócsy István Borbály Szilárd

A hónap mondata

2013.11.01. 19:18 Szántó Domingo

Azt hiszem – nem cifrázom –, itt mindhárman nagyon szeretjük Németh Gábor írásait, annál nyilvánvalóbb, hogy nem lehet süket fülekkel elmenni az általa rendkívül ritkán művelt kritika műfajában írt legújabb darabja, az októberi Jelenkorban Csaplár Vilmos "Edd meg a barátodat" című regényéről írt kritikája mellett. Az ember tényleg nem érti, Csaplár miért nem sztár. (Ezt a könyvét még nem olvastam, csak az előzményét, a készülő "trilógia" első kötetét, a "Hitler lányá"-t. Az nagyon tetszett, bár látom, másoknak is: 2010-ben megkapta a szinte mindig jó helyre kerülő Aegon-díjat.)

"Csaplár regénye igazi nagyrealista mű, az uralhatatlanságnak és elsiklásnak ugyanazt az élményét nyújtja, mint az élet, ami körülveszi, és amelyet – igen, megint egy régimódi kifejezés –, ábrázolni törekszik."

Ezt mondjuk nem értem: "Olyan korban, amelyben mindennél fontosabbnak látszik a kopirájtolható elemek azonnali stipi-stopija, lepacsizása, semmi se áll távolabb Csaplártól, mint saját szobrának fényesítése, a megfelelés a korábbi művek sikeréből kikövetkeztethető elvárásnak." Én nem látom az önkopirájtolókat. De persze igyekszem is csak jókat olvasni, még ha ez nem is mindig sikerül.

A végét nagyon hosszan kéne idézni, megpróbálom, de csak kihagyásokkal, nem is rajzolom ki a teljes gondolatmenetet, olvassátok el magát a kritikát: "A regény úgy gazdag és sokrétű, hogy sehol sem nehezedik el. Látszólag visszahelyezi jogaiba a klasszikus »mindentudó elbeszélőt«, de megvesztegethetetlen iróniája nem felülről kezdi ki az általa teremtett világot. Az elbeszélői omnipotencia nem előzi meg a teremtést – mintha éppen fordítva volna, mintha az ábrázolt világ teremtené meg, mintegy visszafelé, a narrátorát. (...) Csaplár könyvének póztalan, minden irónián túl érvényes pátosza onnan származik, hogy ezzel a felelősséggel szembesít (mármint hogy "az ember illetékessége mindenre kiterjed"), a közösség történetét saját történetemként kell magamra vennem, nem azért mert ez volna a morális kötelességem, hanem mert a könyv világképe szerint annak ez a létmódja (...) Ebben a szerencsétlen országban, Európa közepén, ahol élünk, az úgynevezett politikai osztály dermedt asszisztálásával középfajú diktatúra épülhet arra az egyszerű felismerésre, hogy polgártársaink túlnyomó többsége semmit sem áhít jobban az önfelmentésnél, annál, hogy kijelenthesse, élete minden nyomorult kudarcáért mások felelősek."

De nem ez utóbbi a hónap mondata, hanem amit Németh Csaplártól idéz: "Ha tudom, mi következik, abbahagyom az írást."

2 komment

Címkék: Jelenkor Németh Gábor Csaplár Vilmos

süti beállítások módosítása