Megjelent az Esti Kornél kritikai kiadása. Úgynevezett editio maior. Megnéztem, tényleg jó vastag, hasonlít az Édes Annáéhoz. A Literán lehet olvasni bővebben a kötetről.
Először magától értetődően megörültem a sorozat hírének, de aztán csillapodott az örömöm: érzek ebben a kritikaikiadásosdiban valami nemes pótcselekvésszerűséget. Vajon tényleg más az az Esti Kornél, amit majd ebből a gazdagon adatolt kötetből megismerhetünk? Tényleg érdemes egy mindössze hetven éve meghalt klasszikusnak éppen a - különben sem hozzáférhetetlen - prózai műveit (vagy ezeket is) a kritikai kiadás aprólékosan kidolgozott, tömjénfüstös liturgiája szerint prezentálni? Milyen eredmények reményében? Nádasdy Ádám mondta egyszer egy interjúban: majdnem biztos benne, hogy amiben most élünk, az ezüstkor. Vagy hellenizmus. Ilyen szelíd, nagyon tisztességes, hellenista jelenségnek látszik nekem ez a Kosztolányi-sorozat is.
Aztán itt van ez, de ez már csak apróság: "Kritikai kiadásunk álláspontja szerint minden olyan eljárás, amely átcsoportosítással, sorrendcserével, hozzátoldással vagy akárcsak együtt-közléssel megbontja a szerzői kötetkompozíciót, befolyásolja a jelentést. A most elkészült Esti Kornél-kötet tehát az 1933-as mű kritikai szövegét közli, az eredeti szerzői koncepcióhoz hűen; ellátva tárgyi magyarázatokkal, keletkezés-, kiadás- és recepciótörténettel is" - írja (vagy idézi) Sárközi Éva, a Litera-cikk szerzője. Befolyásolja a jelentést? Minden befolyásolja a jelentést. Egy antológiabeli közlés éppúgy, mint a kritikai kiadás puszta ténye. A magyarázatok, a keletkezés-, kiadás- és recepciótörténet paratextuskomplexum-mauzóleuma meg különösen.
De lehet, hogy egyszerűen arról van szó, hogy ezt is "meg kell csinálni", nagy munka árán, csekély eredmények reményében. A szövegek kiadói persze biztos nagyon sokat megtudnak az anyagukról, de attól tartok, a kritikai kiadás feszes keretei egyenesen lehetetlenné teszik, hogy ezt a tudásukat az olvasókkal is megosszák. Nekem - ettől nem is függetlenül - úgy tűnik, hogy a kritikai kiadások hordereje, azon túl, hogy (esetenként: ismét) hozzáférhetővé tesznek egy rendkívül aprólékos módon gondozott szöveget, többnyire csekély, és inkább egy-egy tudományos pálya jutalomszerű betetőzésének tekinthetők, mintsem tényleges eredmények foglalatának, magát a művet pedig nem különösebben helyezik új megvilágításba.
Persze lehet, hogy ebben is tévedek, mint bármiben.