Most írja a Dominó kolega a posztót az Alig-Gramm nyári számárú. De Petrence Sándorrú én akartam magam, ehun, Varangy János becsületes nevem. Ritka szép, jellemes verseket ir a Sándor, ráösmerünk magunkra a ferde tükrébű, mink falusi pógárok, má ugy értve, hogy én valakire ösmerek, ü meg másvalakire, az meg megin, de kis falu Táposszittyó, hamar körbeérünk. Ha lehet kérni, szerkesztő Ur, tisztelette reméjjük, hogy a sertésbúgatásrú is lesz valamikó vers kinyomtatva, meg a bélmosásrú, mer ezek nem szépek ugyanannyira, de az életbű vannak merittve. Azoknak, akik nem ösmerik, addig is kiírom a Sándor iniciáléját az Álligrám folyószámlábú:
"Petrence Sándor: író, kőttő, mezű-gazdász evás válalkozó. Kispocsolyságott íl, hitvesíve', Rózsikámma'. Verses kűttemínyei meg jelentek több irodalmas újságba, úgyis mint Holmi, Kít Ezer, Buzgó Világ s egyíb hasábjain publikáltam őket."
Megkértem az onokámat, gerebenezzék mán össze egy bukétányi verset Sándortú, itt jön, ő aszongya besztof, én nem tudom. 2000, Holmi (rá köll keresni a Sándor nevire, azt mondja az onokám) Mozgó Világ, Kulter.hu (Erre meg aszongya, össze köll nézni az idegen szöveggel lejjebb, ugy az igazi, de én szerecsenyű nem értek.)
Ezt akartam mondani, mást nem, jó egésséget. Viszontlátás. Varangy János vótam, Táposszittyórú. Mán kikapcsóttam, vagy még láccik, amit irok? Láccik, a rossebbe. Most igy haggyam? Micsinájjak, az onokám má alszik. Mindegy, kihuzom a falbú.
