Érdemes sorrendben elolvasni az új Műút (a 27. szám) első három szövegét. Ha lapot szerkesztenék, a franc tudja, hogy én is ilyen finom és okos kapcsolódásokra törekednék-e, de jó, hogy vannak, akik erre törekednek. (Egyszer egy nálam okosabb ember azt mondta, hogy minden folyóirat-szerkesztő az örökkévalóságra tör, és sajnos ez régi betegség az ő fejükben, mármint hogy könyvespolcra való mini-antológiákat akarnak szerkeszteni az újabb és újabb lapszámok helyett. Pedig maga a műfaj nem az örökkévalóságról szólna, hanem a jelen pillanatról. De vissza a Műúthoz.)

A lapélen Ficsku Pál Családi kör című versciklusa, négy rövid, azonos szerkezetű darab egy szétgurult család négy tagjáról, Apa, Anya, Fiú, Lány alcímekkel. Azt hiszem, hogy a Ficskura jellemző humoros minimalizmus és brutalitás itt tényleg megrendítővé válik. De most nem is erről volna szó, most a lap szerkesztése érdekel. Lapozzunk csak tovább: a következő vers címe Orfeusz és Eurüdiké, írta Czesław Miłosz, ford. Gömöri György.

Sejthetőleg itt se nagyon lesz családegyesítés.

Megy vissza Orfeusz az Alvilágból, a háta mögött követi Eurüdiké. Nem beszélhet hozzá, nem fordulhat hátra, ez a deal. És akkor: „Most olyan lett, mint bármelyik más halandó. / Lantja hallgatott, és semmi sem védte álmát.” Lefele menet zenélt, úgy tudott egyáltalán lejutni, visszafele csöndben kell maradnia, a többi kitalálható.

A harmadik szöveg Bajtai András Ébredések című verse. A költő/a lírai én/Bajtai/a vers „beszélője” (nem kívánt törlendő) elhagyatottan áll, à la Eurüdiké, miközben ráköszönt a reggel: „és nem akartam észrevenni, / hogy mindvégig egyedül vagyok a városban, / aminek létezését már évekkel ezelőtt elfelejtették / a térképészek, a kalandorok és a meteorológusok”.

Szépen végighúzott szál, nem tematikus, nem szájbarágós, és mégis, végigolvasva többet ad, mint ha csak szörfölgetnénk a lapban.

Ugyanez a kritikarovatban nem feltétlenül működik, itt például Berta Ádám ír Bartók Imre Fém című könyvéről, utána pedig Bartók A szépség vonala című Hollinghurst-regényről, ahol alaposan elveri a port Berta fordításán. Az a gond ezzel, hogy mesterséges az egymás mellé rendelés, a kritikai etikett szerint két szövegnek elvileg semmi köze nem kell, hogy legyen egymáshoz, sőt. Elvileg akkor is igyekeznem kell elfogulatlanul olvasni egy kötetet, ha a szerzője előzőleg kiosztott nekem egy-két taslit. Elvileg.