Domingo kolléga a minap egy buszsofőr versére bukkant rá – én pedig most egy postáséira, de nem is akárhol.

Az áprilisi Jelenkor közöl három verset Domján Gábortól, akiről eddig soha nem hallottam. Aztán rákerestem, és hát itt egy cikk róla. Egy ötvenes éveiben járó veszprémi postás, akinek mind ez idáig egy kötete jelent meg.

Tegyük a szívünkre a kezünket: erre a felállásra sokan rávágnánk látatlanban, hogy dilettáns. Vagy csodabogár, jobb esetben. Pedig hát.

Nem tudom, milyen a kötet, nem olvastam, csak ezt a hármat. Ezek itt fanyar, illúzióvesztett, sötét humorú versek. Nincs bennük semmi bombasztikusság,  takarékosság és arányérzék annál inkább. Idemásolom a legrövidebbiket:
 

Nehogy elrontsa

Lenke néni a halálra készül
nem tudja mit kell ilyenkor csinálni
kell-e valamit
sikerül-e majd
Olyan ideges vagyok – mondja
könnyei potyognak
nehogy elrontsa
ezt is