„Sok olyan adatunk van, amelyek azt bizonyítják, hogy Petőfi magyarsága jórészt vállalt és bizonyos értelemben tudatosan felépített identitás volt, és nem magától értetődő adottság. Fennmaradtak olyan emlékezések, amelyek arra engednek következtetni, hogy Petőfi túlkompenzálta a családjának szlovákságával kapcsolatos frusztrációit.” Egy remek cikk Petőfi magyarságáról és identitásépítéséről, Milbacher Róbert tollából a Vörös Postakocsi honlapján: Mennyire volt magyar Petőfi?

Alul pedig további linkek (vagy pedig klikk ide és ide) a sorozat két korábbi, ugyancsak remek írásához: Plágiumvádak Petőfi ellen I-II. Idemásolom a kopfot: „Talán meglepőnek tűnhet, hogy egy olyan költővel szemben, aki a magát a »természet vadvirágának«, illetve költői gyakorlatát a természet spontán megnyilvánulásának tartotta, egyáltalában megfogalmazható bármiféle plágiumvád. Pedig Petőfit – rövid élete és pályafutása során – ketten is megvádolták azzal, hogy bizony a szokásosnál szorosabban követte bizonyos művek gondolatmenetét, vagy alkalmazta más szerzők képeit, metaforáit anélkül, hogy világossá tette volna a kölcsönzött helyekhez fűződő viszonyát.”

Plágiumbotrány, pletykák, ármányok és halálos sértődések mindenfelől – ideális olvasmány a hétvégi esős napokra!

(Képünk illusztráció)