Csobánka Zsuzsa 201021-es Műút-beli kritikájának (utánaolvastam korábbi számokban: kritkáinak) nyelve olyan fésületlen - anélkül, hogy ez a slampossság stílussá lenne -, mintha kimondottan hevenyészett, szerkesztetlen szöveget olvasnék.
"Úgy tűnik, mind a könyv külseje, mind a tartalom ezen lovagol"
"Ami biztos: tökéletesen megágyazott terep"
"szem elől tévesztődik, elfejetődik valahol" (Ezek olyanok, mint a "teremtődik", amikor az író elkezdi a szót, de aztán lusta mondjuk "létrejön"-re javítani. Vagy amikor leírja az alanyt, és ha törik, ha szakad ahhoz ír valami állítmányt, ahelyett, hogy - de mindegy, unom.)
"Nem azt mondom, hogy tragédia, nem lesz rossz a szöveg, csak kár érte, mert egy ["ein" - de ez legkevesebb, mert már a mondat eleje olyan indokolatlanul hevenyészett] szerkesztéssel ezek a hibák kiküszöbölhetők lettek volna."
"A nők viszont mágikus körökből jönnek, a hegy csúcsa a nagymama"
"ornamentikus" (ornamentális?)
"Márton László atyai, segítő jobb keze látszólag a szerkezet és a regény előnyére vált." (Itt a "látszólag"-gal van baj: ezt akkor mondjuk, ha valami csak látszólag valamilyen, valójában más a helyzet. Arról viszont, hogy M. L. atyai stb.-je valójában kárára volt a regénynek, egy szó sincs. Arra tippelek, hogy a szövegbe a "szemlátomást" helyére tolakodott be ez a "látszólag".)
A 201020-as számból (www.muut.hu/korabbilapszamok/020/020.pdf, a lap 65., a pdf 33. oldalán):
"Így ér össze szerző és főhős: mindkettő erősen bír ezzel."
"Nyilván nem élete főműve ez, épp a hangkeresés, aránytalanságok miatt, amelyek viszont üdvözlendőek, ha a szerző későbbi munkáira gondolunk." Tényeg üdvözölnünk kell az aránytalanságokat? És tényleg tudunk a szerző meg nem írt munkáira gondolni?
Bagi Zsolt Esti-kritikája ugyanakkor (a 201020-as számban) jó, pl. ahogy azt mondja: nem számít, hogy a művet regénynek vagy novellafüzérnek tartjuk, a forma a töredék. A pontosvessző elemzése is remek. (Esterházy dicséri, de nem él vele azon a módon, amit dicsér.) Érdekes, hogy Esterházy műveivel kapcsolatban sajátos módon "Esterházy utáni" helyzetről ír: "egészen más létrehozni a tiszta esetlegesség irodalmi világát egy olyan szituációban, ahol a világ maga (a valóság, a kőkemény) mélységként, szükségszerűként van kitalálva és megszervezve (ti. egy diktatúrában [...]),mint egy olyan világban, amely maga is az esetlegeség apoteózisa."
Ez a gondolatmenet (egészen pontosan a gondolat menete) Szabó Gáboréra emlékeztet, aki az októberi Tiszatájban írt az Estiről. A kritika sokáig feleletszerű, olyan mintha a kritkus leckét monda fel, de a végére sokat javul. Felidézi, hogy Esterházy a pályája különböző pillanataiban (különböző történelmi helyzetekben) idézi Thomas Bernhardtól ugyanazt az "országgyalázó" passzust: "nemcsak félelmetes, de megfélemlítő, nevetséges ország", "csak a hazugság visz előre bármit" stb. Ezután Borges Pierre Ménard-jára hivatkozik (aki nem ismeri: dutri.uw.hu/other/Jorge%20Luis%20Borges/borges11.htm - tetszeni fog), mondván, hogy a diktatúrában ezt leírni (idézni) "meglepően kódolatlan politikai állásfoglalás", mára viszont a szöveg "elvesztette hajdani radikalizmusát [...] és a közbeszéd regiszterét szólaltatja meg".
