A januári Alföld Takács Zsuzsa versével indul, illetve ezzel a szóval: "futó". Szerintem az "utolsó" szóval kéne. Az első két sor teljes egészében:
"Futó, utolsó látogatásra a párizsi gyorssal
kisvárosunkba megjöttek a Vass fiúk"
Ez a "futó" rögtön a vers elején valahogy félrevisz: egy kicsit olyan, mintha a sakkfiguráról lenne szó, egy kicsit a "kaland"-ot asszociálja, anélkül, hogy ez bármit hozzáadna vershez (és a "futó-utó" egybecsengés kissé kakofón is). Ráadásul mintha a magyarban lenne egy olyan tendencia, hogy a hosszabb jelző megelőzi a rövidebbet, például: "hosszan tartó, súlyos betegség". Vagy "minden, a cég kezelésében álló ingatlan". Ez utóbbi ellenpélda ugyebár idétlen zsurnalizmus: a mondat írója a legfontosabbnak tekintett "minden"-nel kezdi, aztán meg már fut a pénze után. (Normálisan így lenne: "a cég kezelésében álló minden ingatlan".)
Csakhogy ez az "utolsó, futó látogatásra" sem az igazi. Mintha hiányozna belőle valami. Az "egy" névelő sem segít. És nem azért mert germanizmus (akkor is az, ha egy Berzsenyi mondja ezt: "a halandó porból egy félisten lészen"), hanem mert az utolsó látogatás nem "egy" látogatás, hanem az utolsó. Talán így: "Utolsó, futó látogatásukra..."?
De az is lehet, hogy még távolabb van a megoldás: mintha a "látogatásra ... megjöttek"-kel lenne a baj. Mert hát lehet-e látogatásra megjönni? Látogatóba jönni igen, de az nem ugyanaz. Talán arról van szó, hogy a költő túl gyorsan akart valamit kifejezni. De önmagában még ez se lenne baj, csakhogy ezúttal a sietségből fakadó aránytalanság nem érte el a szépségnek azt a fokát, mint Berzsenyinél ez a felütés: "Mint majd midőn..." Ahol is mintha ezzel a dadogással egy [ein] vulkán készülne kitörni - és ki is tör: "...lángszárnyakon eljövend / A nagy birónak Cherubi angyala / És kürtje harsány hangja a mély / Sírba leszáll hidegült porunkhoz".
Van egyébként a Takács Zsuzsa-versben egy nagyon szépen felépített többszörös alárendelés is: "A mérgező nedvek / marta kövér virágok szárán fuldokló rovarokat / nézik". Ahol a "fuldokló"-hoz érve az ember már igazán vár valami alanyt, de aztán kiderül, hogy az a mondat tárgyát képező "rovarokat" jelzője. Talán érdemes volna a "rovarokat" szót átvinni a következő sorba (a két sor közt úgyis enjambement van) - bár lehet, hogy az már túlzás lenne, túlságosan látszana a technika.
