Hiánycikk a Műút. Elfogyott az Írók boltjában, és két nagyobb újságosnál sem találtam. Nem tudok másra gondolni, mint hogy azért, mert a lap új költőt avatott. Mégpedig a nyolcvanhárom éves Szili József személyében, akit a szélesebb (na hiszen!) közönség eddig irodalomtudósként ismert. Egyébként a Palócföldben is van két Szili-vers, de nekem a műutasok jobban tetszenek, főleg a rövidek. Idemásolok kettőt:

Kőtáj

A csend megkövült. Ez a kőpuszta
támadt belőle, tátogó némaság
irgalom nélkül.
Eltévedni itt? Nincs belseje e tájnak.
Hiányzik róla az a pici rés is,
amihez majd a legenda tapad.


Kapaszkodó sikátor

Kapaszkodó sikátor a templomig és túl
a szentélyt őrző falakon szakadék A lelkek
fölötte szállnak el
lent kicsi színpad házak híd autók
a lelkek távolodnak alaktalanul
odébb seregbe gyűlve néven szólítják egymást
fegyelmezetten kilépnek a nagyobb térbe
elválnak a harangszótól
Kedves
idáig értem az évek kapaszkodó sikátorain
hány öles ez a mélység
itt csak lebeg a lélek
lehorgonyozva
Kedves ha tudnád

A többi itt.

Nem tudtam, hogy Szili József verseket ír, de a hír nem lepett meg egészen. Egy 1998-ban megjelent tanulmánya (Irodalomtörténet, 1998, 1-2. szám, 115-131.; a neten nincs fönn) az egyik kedvencem. Más irodalomtudósok is írnak okos dolgokat, de ilyen lefegyverző szellemességgel talán senki. A cikk címe "Versfordítás - esszében", és szerepel benne például Veraline híres Chanson d'automne-jának egy - Kosztolányi baráti köréből származó ötlettől ihletett - különös, "hanghív" fordítása. (A vers Tóth Árpád fordításában lett híres: "Ősz húrja zsong, / Jajong, busong / A tájon, / S ont monoton / bút konokon / és fájón." Itt olvasható néhány másik fordítás is, én csak a sokkal fahangúbb Szabó Lőrinc-félét ismertem: "Zokog, zokog / Az ősz konok / Hegedűje, / Zordúl szívem, / Fordul szívem / Keserűre.")

Szili hangzáshű (tartalmilag értelemszerűen meglehetősen vad) fordítása a következő, mellette az eredeti:

Sansz-ondótan                 Chanson d'automne

Lészag Lolón                        Les sanglots longs
Dévi alól                               Des violons
   Dől. "Autón de-                  De l'automne
B"! Lesz démonkör.              Blessent mon coeur
Tűnő langy görl -                D'une langueur
Monoklón-e?                           Monotone.

Túszul fogant:                     Tout suffocant
E blama gond,                      Et blême, quand
   Szán előre!                          Sonne l'heure,
S ő mög szúnyjon?              Je me souviens
De sorosom: szomj              Des jours anciens
   E söprőre                             Et je pleure;

És ő mene...                      Et je m'en vais
Óvám - óv-e?                     Au vent mauvais
  Kínom port ver...                  Qui m'emporte
De szád öl. - "Á!? -             Deçà, delà,
Pár "ej!" "ja!" "la!"               Pareil à la
  "Fúj!" "jé!" mart el.               Feuille morte.

És messze nem ez az írás egyetlen telitalálata.

De most már csak az elő olvasásra talán nem egészen világos jelentésű fordítás tartalmi összefoglalóját másolom ide: "David J. Grasshope, amerikai botanikus, kikocsikázik a kísérleti gazdaságba a besörözött Lolóval, ahol is egy ufó-alakzatnak beillő körkörös nyomot hagynak a gabonatáblában; a hölgy távoztát a tudós genetikai töprengése követi, majd az otthoni gondok dialogizálódnak. A férj szavai után az asszony szól, szögedi tájszólásban. A harmadik versszakban a férj az asszony beszédjét tematizálja, s így a veszélyeztetett viszony mint nyelvjáték jelenik meg [...] A fordítás aktuális érdeme az agrárágyazat."