"Az »Apám helyett« súlyos életregény. Szerzője olykor fordulatos drámaként, másutt sorsául kirótt, eleve elrendelt szenvedéstörténetként tekint szereplője életére. Véleményt mond koráról, számot ad és számon kér. Az elbeszélés nehézségeivel küzd. Egy történet, egy élet, egy élettörténet elbeszélésének nehézségeivel. Refrénszerű tételmondatai baljósan térnek vissza, mintha bagoly huhogna. Idéz és megidéz. Ahogy szólásra bír, beszéltet. Regénye önvizsgálat, élveboncolás sors-detektívregény. Fellázadás a lelkiismeret ellen, rátalálás a hivatásra, süllyedés és egy új élet megtalálása. Szép történet, fagyos tekintet, őszinte beszéd." Ezek a mondatok nem az "Apám helyett"-ről szólnak, hanem Per Olov Enquist önéletírásáról. A túl konkrét utalásokat kihagytam, de talán sokan egyetértenek, hogy az egész nagyjából György Péter könyvéről is elmondható.
Máshol viszont ezt olvasom: "Érdekes, szubjektív írás György Péteré. Több »szépirodalommal« egy valóban nagy regény bomlott volna ki belőle..." De a könyv már ennyi szépirodalommal is szépirodalom. Miért, mi a regény? Tájleírás? Néha párbeszédek? Fikció? A szereplők fejével való gondolkodás? Folyamatos történetmesélés? Az Esterházy által a tavaszi Lettre-ben szellemesen "új egyszerűségnek" nevezett irány? (Ami szerintem egyébként csak önfeledt vámosmiklózismus.) Egyéb erényei mellett szerintem az "Apám helyett"-nek épp az is erénye, hogy megmutatja: most már ilyen is a szépirodalom.
A Litera beszámolót közöl az "Apám helyett"-ről szóló beszélgetésről: teljesen világos belőle, hogy több mint érdemes elolvasni a könyvet, bár mintha a hozzászólók nemigen elemeznék. Ami a beszégetés résztvevőit illeti: Csobánka Zsuzsához e cikk alapján sem kerültem közelebb. Azt nem tudom, Vári György hogy értette - ha Hegedűs Barbara jól értette Vári Györgyöt -, hogy a könyv "dráma", mert gondolom, nem egyszerűen úgy, hogy drámai. Dunajcsik Mátyás megjegyzését ("a Kádár-kornak nyertesei is voltak, például az ő [mármint Dunajcsik] családja (ezzel is el kell számolni)" megint nem értem: az általam eddig éppen félig olvasott könyvből is világos, hogy György Lajos is nyertese volt a Kádár-kornak. Nyertese volt, és vesztese volt. (Ha beletennék a mondatba egy "is-is"-t már kezdődne is az elkenés.) "Mialatt a németek önként és dalolva tépték fel még be sem hegedt sebeiket, s néztek tisztességesen szembe mindazzal, amit a második világháborúban elkövettek, mi felejteni akartunk" - ez a lendületesen hevenyészett megállapítás, úgy tűnik, közvetlenül Hegedűs Barbaráé. A könyv mindenesetre egész mást mond erről az önkéntdalolvaságról (36. oldal).
