Lackfi János G. István Lászlóval készített interjúja a Jelenkorban. Az első kérdéseknél gyanakodni kezdtem, hogy a beszélgetés írásban folyt, az egyik válaszból ("Írhatnék olyanokról"...) ez világosan ki is derül. Ez még nem feltétlenül lenne baj, de úgy látszik, nem is beszélgetésről van szó, hanem a kérdéseket Lackfi egyszerre küldte át, mert egyáltalán nem kérdez vissza, pedig néhányszor érdemes lenne. Kíváncsi lennék például, hogy a riportalany hogy is érti azt, hogy "a versenergia áldozati fedezete egyelőre a »normális« magánéletem. Mert hogy nincs." A szöveg kicsit modoros, fontoskodó és steril (pl. "nagymestere vagy a tömör, egyben mély megfogalmazásoknak"), de ez ilyen műfaj: esszének interjú, interjúnak esszé.
Bedecs László Csehy Zoltán nagyon jó, "Homokvihar" című verseskötetéről érdekes kritikát írt, bár szerintem, Csehy költészete nem olyan társtalan és előzménytelen a magyar irodalomban, mint ahogy Bedecs bemutatja (Karinthy hosszú versei vagy horribile dictu Juhász Ferenc jutnak eszembe). Az külön jó, hogy a kritika Csehy nem csekély műfordítói életművét is bevonja az új kötet értelmezésébe.
László Emese fanyalog Grecsó új könyvén. (Még mindig nem értem a végére, közbejött Alberto Saviano magyarul már négy éve megjelent Gomorrája: a campaniai maffiáról szóló riportkönyvben olyan jelenetek is vannak, amilyet Tarantino sem tudna kitalálni.) Szóval László Emese fanyalog, a kisformákban elárult ügyesség az egyetlen erény, amit nem tagad meg Grecsótól. Ponyvaretorikáról beszél pl. ilyen ártatlan mondatokról szólva: "Helgára gondoltam, nem értettem, miért nem fáj jobban. Azt hittem szerelmes vagyok belé. Bántott, de ennél sokkal jobban illett volna fájnia." Az, amikor női magazinok stílusát emlegeti, elég kínos, mert olyan mintha a Grecsót a Nők Lapjá-s múltjával akarná inszinuálni. Nem tudom, a kritikus tanított-e valaha, de olcsó dolog lenne a stílusát tanárosnak nevezni.
