Mintegy a korábbi poszt függelékeként idemásolom Imre Flóra "Dal a dalról" című versét. Lehet a rontás, a hiba esztétikájáról is beszélni (bár, srácok, most már semmivel sem kevésbé unalmas ez a lemez, mint az Újhold-reprízek, múlik az idő, megint ki kéne valamit találni), és van abban valami, hogy ami tökéletes, az - elvileg - már eo ipso nem jó. De ez a vers szerintem egyszerűen remekmű, a végén kicsit még magyarázok róla.

visszajön a költészet visszajön
csak a valóság nem jön vissza többé
könnyű szavak lebegnek odafönn
a dallam szárnyán örökön örökké

hiszen akármit magába vehet
megszólalnak a tavasszal kivágott
gyümölcsfák fertőtlenítőszerek
kilátástalan hólapátolások

a vers mindent tud, és semmit se tud
megpendül és felzeng a tér mögötte
nem vezet sehová sem az az út
hiába rímel úgy hogy mindörökre

kiröhögnek a kíméletlen évek
elcsattan a couplet és el az élet

[FYI: a couplet a "shakespeare-i" szonett utolsó sorpárjának elnevezése.]

Ezek ugyebár ötös és hatodfeles jambusok (a páros sorok attól hatodfelesek, hogy öt ti-tá van bennük, a hatodik már csak fél: összesen tizenegy szótag). Nagyon érdekes a hetedik sor aszimmetriája. Ez részben fogalmi (hogy kerül egymás mellé a gyümölcsfa és a fertőtlenítőszer?), részben verstani: a sor három plusz hét szótagból áll. Ez sokkal kiegyensúlyozatlanabb arány az addigiaknál, hiszen az első hat sor egy kivétellel 4/6 vagy 5/6 osztatú:

visszajön a / költészet visszajön           4/6
csak a valóság / nem jön vissza többé   5/6
könnyű szavak / lebegnek odafönn        4/6
a dallam szárnyán / örökön örökké        5/6

hiszen akármit / magába vehet             5/5
megszólalnak a / tavasszal kivágott       5/6
gyümölcsfák fertőtlenítőszerek             3/7(!)

Ez a szabálytalan sor ráadásul csak két szóból áll, amiben van valami elegancia, nem véletlen, hogy az antik metrikák például számon tartották a csak három szóból álló hexametereket. Ráadásul a következő sor is - "kilátástalan hólapátolások" - kétszavas. Sőt itt további feszültségforrás, hogy a szavak meglehetősen hétköznapi első jelentését a hangalak - megint nem tudom máshogy mondani - eleganciája, az "a" és az "á" hangok váltakozása, az "átol"/"ások" érdekes belsőrímszerűsége ellenpontozza. Az utolsó sorban pedig az "és el az élet" látszólag hevenyészett igétlenségének csendes szenzációja vonja magára az elismerő figyelmet.