Az utóbbi ráférne az előbbire, ami Csobánka Zsuzsa Király Levente-kritikáját illeti (prae.hu). Pl. ezekre a mondatokra:
* "A nyelv archaikusságával, mívességével párhuzamosan találunk a szövegbe illesztett idézeteket ismert versekből, melyek mindegyike szerves részévé válik a regénynek"
* "Beszélgetnek a toronyban, majd mágikus, rituális cselekedeteket hajtanak végre, látszólag semmi, de közben mégis minden elmondódik, minden – csupa nagybetűvel."
Payer Imre is ír a könyvről. Az ő modern irodalomtudományos nyelvezete is megérne egy misét, de Csobánka Zsuzsa írásának hevenyészettsége és - nem is szemináriumi, hanem - középiskolai irodalomdolgozatokat idéző megérveletlen hevülete, pihegő moralizálása után valóságos felüdülést jelentenek az ilyen mondatok is: "Király Levente könyve megtöri az utóbbi évtizedek irodalmának modalitástrendjét. Szembefordul a nyelvkritika attitűdjével, az iróniával és az alulstilizálással. Szemben velük az ő hangneme patetikus és ünnepélyes. Mindezt egy olyan értékszerkezet hozza létre, amely a mítoszokból és mesékből ismert archetipusok, kollektív tudatalattiban levő őskép(let)ek érvényességét vallja. Nem elemzi a beszédhelyzeteket, nem analizálja bizalmatlanul a mondás hogyanját. A szerző számára az egyértelmű affirmáció/falszifikáció az igaz kijelentés hona, a kinyilatkoztatás ünnepe és pátosza."
