Voltaképp csak mintegy reblogolni akartam a revizoronline-on itt és itt Bán Zoltán András és Zsoldos Sándor között folyó Szomory-vitát, de néhány széljegyzetet mégis fűzök hozzá.
Szomory olyan furcsán írt (alá?) - pl. a nagy „S” betűt hegyes, szúrós „1”-esnek -, hogy egyszer megvettem egy dedikált könyvét, dedikálatlan árban, mert az antikvárius nem jött rá, hogy az a firka, az elején a nagy egyes számmal Szomory aláírása. Már nem emlékszem, melyik könyv volt (kelet-magyarországi dzsentrikörnyezetben játszódó novellák), mert odaajándékoztam annak a barátomnak, aki viszont „A párizsi regény”-t vette meg, de azt mindig, amikor csak meglátta antikváriumban. (A Magvető „Fehér Holló Könyvek” című téglaszínű sorozatában való megjelenése óta már nem veszi.)
A vitához, távolról: azt hiszem, úgynevezett népszerű kiadásban még 20. századi szerző esetében is közelíteni kell a helyesírást a maihoz. Márainál pl. állandóan idegesít, hogy függő kérdések esetén - bizonyára az eredeti alapján - kérdőjellel zárják a mondatot. Pl.: „Nem tudta, mit akar?” Értsd: „Nem tudta, mit akar.” Egyébként a Helikon Márai-kiadása is megérne egy kritikát (de hát ez egy folyóirat-szemléző blog), mert az egyébként nagy munkát végző, de nyelveket alighanem kevéssé tudó Mészáros Tibor botrányos hibákat ejt az idegen -francia, olasz vagy német - szavak, kifejezések magyarítása során. Most nincsenek a kezem ügyében „A teljes napló” kötetei, de ha valakit érdekel (a hallgatás beleegyezés) később megírok majd néhány példát.
Bán Zoltán András azt írja, „aligha kérdés, hogy Szomory egyike a XX. század legnagyobb magyar íróinak, akit még a mai kánoncsinálók vagy legbefolyásosabb irodalmárok is messze a valódi a súlya alatt becsülnek”. A kérdés egyszerű: aki alábecsüli Szomoryt, még ha kánoncsináló, meg legbefolyása van is, az csak egy tulok lehet. Szomory nélkül szerintem pl. Juhász Ferenc sem lenne olyan, amilyen. Aki szereti „A párizsi regény”-t, az nyugodtan olvassa el Juhásztól a „Mit tehet a költő” című kötetből az „Egy költő portréja nyár-alkonyi fényben” című írást (31. oldal), és világos lesz, miről beszélek.
A vita érdemi részéhez: viszontválaszában - bocs, nekem tével természetes - Bán Zoltán András olyan szöveggondozási hibákat sorol fel a könyvből, hogy azok fényében a kiadást textológialag nem lehet komolyan venni, a vita tehát elméleti szempontból érdekes. (A sorozat persze hiánypótló, emelem kalapom.)
