Bedecs László neve nekem hívószó, elolvastam a 27-es Műútban az íróinterjú-kötetéről szóló, Elek László által írt kritikát. A recenzió szinte csak a tartalom felmondása, és mintha csak azért közölték volna az írást, hogy legyen mi után jönnie Bedecs - egy harmadik szerző könyvéről szóló - kritikájának (itt aztán meg is áll a láncolat).
"Napjainkban, amikor az irodalom szerepe, társadalmi rangja a korábbihoz képest nagyot zuhant, az értékes irodalom iránti érdeklődés csökkent, a beszélgetések jó értelmű (vállalható) reklámfunkciókat is betölthetnek, még akár az olyanok is, amelyek sokkal inkább irodalomtörténeti célzatokkal készülnek, hiszen azoknak is lehet eredménye az író és az olvasó közötti távolság csökkenése" - írja Elek Tibor. Szerintem interjút egyszerű pletykaéhségből olvas az ember, olcsó kielégülésért, amikor is úgy lehet érezni, hogy irodalmat élvezünk, miközben csak irodalmárt.
Illetve. Az íróinterjúk iránti érdeklődés talán a való (jelentsen ez bármit) és a virtuális világ közötti határok elbizonytalanodásával is összefügg, meg azzal, hogy az embernek - már akinek, már amikor - elege lett a megkonstruált dolgokból. Egyszerűen fogalmazva: régen, mondjuk Jókai korában a fantázia világa volt izgalmas, ma - amikor pl. a Terminátor Kalifornia kormányzója lehet, vagy egy valóságshow hősnője gyerekének apasági tesztjét egy pletykamagazin végezteti el - a hiteles, mert művész által hitelesített (de persze menthetetlenül megalkotott) valóságnak van valami intellektust csiklandozó, vadregényes vonzereje.
