Petrik Ivánnak le kéne doktorálnia, mert akkor a pápai levéltárban heti két kutatónapja is lenne, amikor egy regeszta meg egy sematizmus között stikában olyan briliáns novellákat írhatna, mint amilyen a friss kötete címadó darabja, a "Ki ölte meg Jean Cassinit?"

Teljesen találomra: a "Tigrisek, Bálnák" is nagy fantáziával van megírva, és szép az utolsó mondata (nemigen következik az előzményekből, de nem is a meglepetés erejével akar hatni, szóval nem poén, úgyhogy idemásolhatom): "Fedetlen fővel, sápadtan, megilletődve, elszántságuk romjaival az arcukon."

Petrik a - ja igen, éppen a szeptemberi számmal megújult formátumú - Liget húzóneve lett az utóbbi időben, és méltán. Lassan két és fél éve alig van Liget-szám, amiben ne jelent volna meg jó novellája. (Emlékszem, annak idején Esterházy Darvasival kapcsolatban írt ilyesmit, nem tudom, most hova tette a szemét.) Érdekes, hogy a lapnál verssel kezdte, de úgy látom, a valamelyest vékonyabban csordogáló lírai vénája a Forrásba és a Holmiba ömlik. Nagyszerű a "Felettébb különös jelenségek tárháza" sorozat, a "Szép versek" persze nem veszi észre, egész egyszerűen röhej. Még jó, hogy tavaly felmerült a neve a végül Kemény Lilinek ítélt Petri-díjjal kapcsolatban. (Szerintem az is közrejátszhatott abban, hogy nem ő kapta, hogy hülyén hangzott volna, hogy: "Petriké a Petri-díj". Remélem, jövőre a Cassini-kötet révén felmerül a neve a Márai-díjjal kapcsolatban is, ott mindenesetre nem lesz ilyen onomasztikai mentsége a zsűrinek.)

De az "egy kívülálló, ha volna ilyen" szemével néző "Tárház"-sorozatból idelinkelek egyet a májusi Forrásból. Aki lusta kattintani, annak ki is másolom a "Kukáskocsi" című részt:

nem lehet minden az övék
anélkül hogy tudnának róla
lényegük a lemondás
csak a múlékony részeket kebelezhetik be
a többit félreteszik másnak
hús alól a csontot
borból az üveget
cukorból a zacskót
gyümölcsből a magot

az időt álló dolgokat egy helyre gyűjtik
és jönnek fényes ruhában az adószedők
óriásautójukkal járnak háztól házig
hogy fölhalmozott javaiktól megfosszák őket
kik könnyet sem ejtenek ezért

Vagy a "Fésű" a 2009 novemberi számból:

a paradicsomos hal csomagolópapírban
él innét fogják ki kezeikkel és
magukba tömik mind
a mértékletesség szent állatát
sört isznak mellé
ujjaik számával azonban
elégedetlenek
és színes áttetsző anyagból megsokszorozzák

kínzóeszköz talán
hiszen hegyes végeivel a fejüket
kaparják az önismeret nehéz pillanataiban
ekkor magukat bámulják
saját szemükbe mélyednek
és zavarodottan távoznak

Van valami dús a Petrik-prózában, a fantáziának valami olyan gazadag alakot öltése, ami - szerény - tapasztalataim alapján ritka kincs manapság. Most egy "Semmiségek katalógusa" című írása jelent meg a szeptemberi Liget élén. (Egy nagyobb részlet itt.) Szerepel benne például egy kutya és egy szú is - nem csak meg vannak említve: effektíve szerepelnek, ami (főleg a szú vonatkozásában) igazán példátlan. Az van a cím alá írva, hogy "Részlet". Ha az ugyanabban a megnevezetlen északkelet-magyarországi városban, feltehetőleg a hetvenes vagy nyolcvanas években játszódó, széttartó, illetve inkább pontszerű, épp csak elkezdődő történetek fölé írt szó nem csak valami fricska, akkor kíváncsian várom a többit, bár már ez is nagyon jó.