A Jelenkor egyelőre megmenekülni látszik, várjuk tehát a további lapszámokat, és olvasni is fogjuk őket szorgalmasan. Egy röpke kísérlet erejéig azonban játsszunk el a gondolattal: mi történt volna, ha valóban megszűnik a lap? Vagy rendben, finomítsunk a kérdésen: mi történik, ha valamelyik jelentős irodalmi folyóirat valóban megszűnik?
Nem érdemes itt a piaci kategóriákban gondolkodni, mert ekkor nem egyszerűen egy „piaci rés” tárul föl. Nem arról van szó, hogy ettől fogva a megmaradó lapok majd több jó szerző jó szövegei közül válogathatnak. Egy jó folyóirat mindig szellemi műhely, amelynek a legjobb szövegei többnyire meg sem születnének vagy elő sem kerülnének a szerkesztőség ösztönzése nélkül. Egy jó szerkesztő ugyanis kitalálja, hogy a szerzője a szíve mélyén valójában miről is szeretne írni. (És ennélfogva, úgy gondolom, egy jó lap legfontosabb rovata nem a szépirodalmi, hanem az esszé- és kritikarovat. Ha az tényleg karban van tartva, a szépírók is hamar megtalálják a lapot.)
Egy fontos lap megszűnése egy műhely megszűnése is egyben, és ezért hagy pótolhatatlan hiányt maga után. Annyival nem intézhető el a kérdés, hogy egy sárga színű lap helyett ezentúl majd pirosba vagy zöldbe kötve olvassuk ugyanazokat a szerzőket.
(A folyóiratokhoz kötődő szerzői körök kérdése megint csak fogós kérdés; ez egy újabb poszt témája lehet.)
