"Hetedikes koromban beleszerettem egy kurvába. Igaz, akkor még nem tudtam, hogy kurva, viszont akkor kezdődött minden. De ezek általános iskolás, személyes dolgok. Reménytelenül végződött természetesen, maradtam egy rakás rózsaszín füzetbe írt versikével, és hát kellett valamit kezdeni vele" - válaszolta a Prae.hu pályekezdést firtató kérdésére Székely Örs.
Nem tudom, a huszonegy éves író fedezte-e fel magának a Hitelt, vagy a folyóirat szerkesztői kértek írást az eddig lényegében csak az erdélyi Helikonban publikáló szerzőtől, de az augusztusi számban olyan sváda mutatkozik be, amilyenre Garaczi pályakezdése óta, azt hiszem, nem volt példa. A "Hontalan könyve" című regényrészlet(?) rendkívüli leleménnyel hímzi tovább a "Mester és Margarita" köpönyegét, miközben épp előbújik belőle. A szerző egészen egyéni módon vágja át a "szövegirodalom kontra történetmesélés" kérdés már eleve mondvacsinált, manapság áporodott szájszagokkal új életre lehelgetett múmiájának bandázsait. Kirobbanó tehetség, sziporkázó humor, zabolázhatatlan fantázia: a közhelyek értelemmel telten ragyognak Székely Örs írásainak olvastán. (A mű korábbi részletei a Helikonban: Kotta nélkül, A négyszög körösítése, Bálna futása, "Oltárijó társasutazás". Egy másféle, önálló novella: Tyúkvágás.)
Hallani fogunk még a szerzőről. Egy részletet addig is idemásolok a Hitelből, alig tudom elvágni:
"Így érkezett el annak a nagy napnak is az éjjele, amikor is az egész Vatikán kicsípte magát, és tiszta feketében, mint valami amishok, elindultak az Operába, immáron Woland vezetésével. Én a színfalak mögül intézkedtem Juliánusz bevethetőségéről; forrongott az egész terem, mint általában kóruson szokás, néhányan CFR-meccset hallgattak rádión, mások kihasználva a sötétséget, nyalták-falták egymást, egyesek az operát élvezték, amit én nem értek, mert Iván szerint bűnrossz volt – többen a pattogatott kukoricás zacskókat rezegtették –, de mindenkiben bennragadt a popcorn és a szusz, mikor a köpcös kis Bánk előlépett áriát énekelni (Hazám, hazám); ekkor jött el a Juliánusz ideje. Jeladásomra felugrott székéből, és elkezdett sétálni a színpad felé.
Hirtelen megszívta magát levegővel, elemelkedett, mint egy légballon sámán, és a dallami ívet megtörve (te min – de nem) elegáns mozdulatokkal leseperte a behúzott vállú kis színészt a pályáról, mire a közönség hangos üdvrivalgásban tört ki, majd Juliánusz érces tenorjával labdaként gurította be a sünné gömbölyödő énekest a Nemzeti Múzeumot utánozni törekvő díszlet kapuján (a focimeccset hallgatók eközben magukon kívül, einstandot üvöltve rázták magukat, mire minden popcornos zacskó a földre hullott, tartalmuk kiürült, és éktelen zaj keletkezett, melyet Woland ezredes és a békételenek fojtottak el, végül)."
A címben idézett szókapcsolat ennek a felsorolásnak a része: "Felhőpukkasztó hőraktár. Anyatejüzem. Árvamagyar gyermekszórakoztatóipari csendesövezet. Légikikötő-ballaszt óriásáruház-részleg."
Noshát kolléga azt írta a Hitel Szörényi László-interjújáról, hogy az "a szeptemberi folyóirat-termés egyik legjobb anyaga". Székely Örs írásáról ugyanez elmondható augusztusi viszonylatban. (Nem tartozik szorosan ide, de idetart: érdekes módon a szeptemberi citromdíj is - és akkor még finom vagyok, mint egy korhelyhalászlé - a Hitelé, ezért.)
