Alighanem Kemény István "Búcsúlevél" című verse óta nőtt meg érezhetően az érdeklődés az ún. politikai költészet témája iránt. A két héttel ezelőtti És közölte Bán Zoltán András és Radnóti Sándor levélváltását e tárgyban (a múlt heti meg Térey János levelét, amit Bán egyik megjegyzése miatt írt* [ehhez lesz lent egy jegyzet]).

Az alábbiak kiemelések, illetve széljegyzetek a lapban két egész oldalt elfoglaló cikkhez.

"Az a hierarchia, amelynek tetején légritka levegőben a végső metafizikai kérdések állnak, semmiképpen sem jelent művészi hierarchiát. Nem attól magasabb rendű a művész, hogy ezekkel foglalkozik." (R.S.)

"...mivel (nem vagyok hajlandó - az eugrafika manapság éppoly divatos, mint amilyen otromba megsértésével - így kezdeni az idézetet: "[M]ivel) Téreynél minden nagyszabású, ezért az is nagyszabásúan mutatkozik meg, hogy egy verses regényben (Protokoll), amely gazdagon idézi fel szociológiailag is jól meghatározható, fölső középosztálybeli emberek mai mindennapi életét, főhőse ráadásul a Külügyminisztérium protokollfőnöke, s a szerző (...) megénekli például Sólyom államelnök nevezetes kényszerű visszafordulását is a komáromi Duna-hídról, nos, mindennapi életünk e telivér anyagából egyszerűen kimetszi, letakarja a politikai életet" (R.S.)

Bán kiváló érzékkel tapint rá a szerelmi és a politikai költészet összefüggésére Petrinél, idézve ezt a sort: „Hogy itt szerettünk nőket: hihetetlen." És jó szava az "Ady-boy". Ahhoz a megjegyzéséhez, hogy "de nem azt hallottuk nemrég, ráadásul szerfölött mértékadó helyről, hogy lírájának [mármint Petriének] egy része - na vajon melyik? - »süllyed?«", itt a link. Azt hiszem, helytálló lehet az a véleménye is, hogy "Várady Szabolcs meg e téren [a politizáló versek terén] valahogy eltűnt barátja, Petri robusztus megszólalásai árnyékában, így e versek alig kerültek be az irodalmi tudatba", de személy szerint nem becsülném túl az irodalmi köztudatot; az én magántudatomba mindenesetre bekerültek.

Jó, hogy Radnóti felhívja a figyelmet Eörsi "Clevelandi szonett"-jére, mint szerzője maradandó politikai költészetének példájára. Nem ismertem, de a vers szerintem is a jobbak közé tartozik, még ha az epigrammatikus befejezése nekem kicsit elkedvtelenítően szögletes is. Ezzel a mondatával viszont messzemenően egyetértek: "A nem szépíró Tamás Gáspár Miklósnak helye lesz a magyar irodalomtörténetben" - de akkor Farkas Zsoltnak is ám! Ez a Parti Nagyról szóló szellemes mondat pedig, azt hiszem, teljesen váratlan Radnótitól, nem is tudom a hangján hallani: "Anyaga vót, nem kelletett egy hetet sem kihannia". (Parti Nagy ihlető sorozatának egyik gyöngyszeme itt.)

Nem tetszik viszont, ahogy némi mérlegelés után ("rosszabb verseiben") Bán elintézi Juhász Ferencet, akinek szerintem nincs három, na jó, öt oldalnál hosszabb verse olyan nagyszerű sorok nélkül, amilyet négy József Attila-díjasból három egész életében egyet se tud leírni. Furcsa, hogy Térey "brutális" - jó szó! - tehetség, Juhásznak pedig csak "kiérlelt költői technikát és nyelvet" meg "sokszor erős tehetség"-et tulajdonít. (A Juhásszal együtt emlegetett Nagy László hidegen hagy.) Az "Egy mondat a zsarnokságról"-t én csak klapanciának tudom hallani, nem pedig "a huszadik század egyik legdrámaibb, legmélyebb magyar politikai vers"-ének (nota bene: Márai "Halotti beszéd"-étől is kilel a hideg - már a rossz értelemben mondva, tetszik tudni). Az, hogy a verset Illyés "Aczél jóváhagyása ellenére nem engedte életében kötetben megjelentetni", nem pedig betiltva volt, nekem új, érdekes adalék. Bródyt - költészetről beszélve - szerintem nem lehet egy lapon említeni Bereményivel. Szinte biztos vagyok benne, hogy Térey nem rapperként indult, hanem  előbb volt a költészet, és utána a rap; a Peer-Poós-Térey trió ezt mondta pl. egy interjúban: "az irodalom (nyomtatott forma) elhagyása is irodalmon belüli gesztus".

"A mai magyar átlagszerző olyan, amilyennek egy mai magyar, a posztmodern világállapotban alkotó írónak lennie kell, azaz magasról tesz arra a világra, amelyben él. Téreyvel ellentétben még kulisszának sem látja és láttatja a mai magyar élet tárgyi-szellemi világát" (szintén Bán) - ebben sok igazság van, de vajon mi ennek a helyzetnek az oka? Ez viszont szerintem nem igaz: "Tar Sándor ma már nem számít jeles magyar írónak, egyáltalán semmilyen írónak nem számít". Ezt persze nem Bán gondolja, hanem szerinte - pár kivétellel - mindenki. De nem hiszem, hogy komoly ember ezt gondolná, aki mindenesetre ezen a véleményen van, az vagy műveletlen, vagy lusta gondolkozni.

-------

*Jegyzet
Bán ezt írta: "Térey Keménynek írt Magyar közöny című verses válasza idevág, bár inkább csak megkésett Ady-paródia, semmint saját vallomás, melyben az ország népe és politikusai iránti megvetés a vers ihletőjének, a költőtársnak ugyanolyan erős megvetésével párosul". Térey ezt az utóbbi, Keményre vonatkozó megjegyzést kérte ki magának, és én sem értettem a dolgot, mert én is úgy olvastam a verset, ahogyan a költője értelmezi: a "Címzett az istenadta nép, amelynek ugyanúgy tagja vagyok, mint Kemény István vagy éppen a levelezők". Úgyhogy elolvastam még egyszer, hogy mégis mire gondolhatott Bán. Szerintem erre:

fényes nappal vészharangozol;
Tárulkozó elfojtásodat értem.

Ki legnagyobb vagy önmagasztalásban
S öngyűlöletben, önkorlátozásban,
Gőggel tudsz elfordulni, sérteni,
Sértődni, mint egy félretolt zseni!...

Ha egyszer majd csak ekkora töredék és az ajánlás ("Kemény István Búcsúlevelére") marad fenn "az érthetetlennek tűnő okokból elpusztult Magyarország egyik legutolsó miniszterelnöké"-nek (Kemény) korából származó versből, akkor ezeket a sorokat bízvást lehet majd Bán módjára is értelmezni, de addig ehhez még túlságosan nagy képzelőerőre van szükség, mert a vers egésze nem támogatja ezt az értelmezést (de minimum: nem ezt az értelmezést támogatja).

Érdekes egyébként, mennyi szó esik ezekről a versnek szerintem nem túl jó szövegekről: az az érdemük mindenképp megvan, hogy fontos kérdések megvitatására ösztönöznek.