A novemberi Kortárs elején egy költői versenyre érkezett pályaművek állnak, sorrendben Bertók László, Filip Tamás, Gergely Ágnes, Győri László, Markó Béla, a Reményi József Tamás–Tarján Tamás szerzőpáros, Sajó László, Tandori Dezső, Tóth Erzsébet, Tőzsér Árpád és Vári Fábián László művei. Meghívásos verseny volt, „Aludjál hát, szép természet” cím alatt – ennek a sornak, illetve még két további Petőfi-sornak kellett szerepelnie a költeményekben, illetve az „ősz, bor, szerelem, halál” témakörök valamelyikébe kellett illeszkedni. A szerkesztőség végül is nem osztott ki helyezéseket, mindenki megkapta a jutalmat, egy-egy palack egyedileg címkézett somlai bort, a Kreinbacher Birtok Taposó-kút cuvée-jét.

Ha a lap szerkesztői – ez valahol érthető is egy efféle játékos verseny alkalmával – nem is kívánták behajítani a viszály aranyalmáját a magyar költészet szent ligetébe, a folyóirat-olvasó ezt óhatatlanul is megteszi. Bekiabálnám hát a pálya széléről a végeredményt: szerintem Gergely Ágnes nyerte a versenyt. A vers címe: Petőfi posztumusz levele Aranyhoz. Íme, az első két versszaka:

Lóháton az egész nemzet.

Rég megértek a nyarak.

Elsodort a büszkeségnek,

Sorsnak érzett indulat.

Követett egy hang, kimélet

Vagy józanság volt talán –

Nagy költő vagy, mit vitézkedsz

Bem tábornok oldalán?

(Ezután még három szakasz következik, és utána a zárás:)

Meghaltam, de él a császár.

Még majd hozzánk látogat.

Igazad volt, drága Jankóm,

Írd A walesi bárdokat.

A lapszámot Bács Emese képeivel illusztrálták. A vászon mellett olykor deszkára, farostra, lábtörlőre pakolja föl a budapesti utca kortárs kietlenségét, szuggesztíven és hátborzongatóan. A 2011-es festményeire itt lehet egy pillantást vetni (az oldal tetején pedig visszalépni a további munkákhoz), ezekről beszélek.