Cserna-Szabó András Székelyföld-beli kocsonyacikkéről akarva írni megnéztem, mit írtam a korábbi pacalcikkeiről, és jól tettem, mert így nem ismétlem magam, legalábbis ami a gasztroidalmat illető fanyalgásom kifejezését illeti. Csak még egy: az írók közvetlenül gasztroihletésű és -igényű cikkeit valahogy az irodalom felvizezésének érzem, és ez alól Cserna-Szabó ide vágó írásait sem tartom kivételnek. Más szóval: szerintem a gasztroirodalom nem irodalom, akkor már "Az elnök emberei" vagy a "Drót" egy-egy epizódjának forgatókönyve sokkal inkább az. Ezzel együtt jó ez a kocsonyacikk. Biztos lehet máshogy is írni a témáról, más hangsúlyokkal, más következtetésekkel, kevesebb fokhagymával, de ebben a zsánerben sokkal jobban nemigen. De ahogy mondtam: éppen a zsánerrel van bajom, ha nem is túl nagy. Bizonyos értelemben linkségnek érzem az egészet, az efféle cikkek mind sznobok vagy antisznobok, és a témát megillető komolyságot komolytalansággal (vagy valami sajátos másodkomolysággal) palástolják. Akkor már sokkal jobban tudom szeretni az irodalom nélküli szakgasztronómiát, pl. az Alexandra étteremkalauzának sajátos metaforikáját ("a hús túlkészült, a gombóc fáradt".)
A lapban nem mellesleg nagyon jó Vorzsák Orsolya székelyföldi határőriskolákról szóló adatgazdag írása (talán egy kicsit lehetne rövidebb), nagyon kíváncsi vagyok Lukács Béla tábornoknak a székely hadosztályról szóló 1919-es visszaemlékezésére (Koszta István kiadásában), illetve - egyelőre még csak - az első bekezdés alapján a szokásos módon jónak ígérkezik Garaczitól a "Forró, májusi ég". De most megyek aludni.