Olvasgatom ezeket az évértékeléseket az Irodalmi Jelenen és a Literán, elég furcsa a sok bevallott tájékozatlanság ("idén nem olvastam kortárs irodalmat", "...folyóiratot", "nem újítottam meg előfizetést", "passz" stb.) Mindegy, hallottam olyanról, hogy valaki beosztott szakácsként a legfinomabb ételeket főzi egy előkelő étteremben, aztán éjjel fél kettőkor kekszet majszol a buszmegállóban, mert a dolgozói spagettiebéd óta nem evett semmit. Abban a helyzetben nem irigylem őtet, de tulajdonképpen nem perspektívátlan dolog kizárólag szakmailag olvasni sokat, csak aztán úgy ne maradjon az ember.
Potozky László az Irodalmi Jelenen emelte ki a novemberi Látóból Varga László Edgár "mozdonytűz" című versét. Ameddig a honlapon olvastam a verseket, nekem túl Parti Nagy-osak voltak (erre a hangulatra - nagyon helyesen - egy ajánlás is reflektál), de hát Parti Nagynak már ott van Parti Nagy, úgyhogy nem szkrolloztam le eléggé. Csakhogy a "mozdonytűz" tényleg jó. Jól indul az első sorral, de a másodikban a kabátos metafora szerintem még túl korai (akkor még nincs elég hitele ehhez a józsefatillásosias képhez a költőnek, bár a "megint" javít a helyzeten), a szerelem túlsó partra történő átvitele a harmadikban nemkülönben. Az "ívben követ dobok" megint jó, de ugyanabban a sorban az "(élő)holtra" zárójelei kiábrándítóak. A "dunában oltban"-nál az olvasó belenyugszik, hogy ez egy ilyen idézgetős vers. Ezután az "elegáns belső lámpaoltás", majd a "sápadt fülbőr" az igazán jó részek, de addig is, közben is visz magával a ritmus. A vége, az utolsó két sor aztán szerencsére ismét jó. Egy kicsit mintha túl sok mindet bízott volna a költő ezekre a rokonszenvesen hosszú sorokra, de a vers végül is nem roskad össze a terhek alatt. Idemásolom az egészet:
hajón magam s hajóm egy bányamélyi tó vizében lelném
kabát vagyok megint s bennem vacogva fázó test az elmém
révész vagyok szerelmet túlsó partra átvivő a kompom
mit eddig összeraktam ismét több ezer darabra bontom
ívben követ dobok s kenyérrel vernek (élő)holtra engem
dunában oltban úszom és a tenger sós vizét merengem
kemény kalap mi öltöztet s lélekkivillantó dekoltázs
párbajnyi élet gentry vér elegáns belső lámpaoltás
hajón magam s hajóm a holnap hősét vitte délre tegnap
tehervonat vagyok s elmém a vers szenével most is megrak
úgy trombitál itt minden hajnal majd’ kigyúl a sápadt fülbőr
a szélnek nincs sok dolga bár az állott csönd süvít belülről
a hórihorgas éjszakák a tömpe nappalokra dőlnek
és szétszakított blúz a táj a sóvár végképp elmenőknek
mit eddig összeraktam több ezer színes darabra bontom
áll egy még üres szerelvény s előtte csöndben ég a mozdony.
A költő "hajópapír" című, "jónás-szonett" alcímű versét akár a hazatematikához való hozzászólásnak is olvashatjuk: "ne várj világ én már egy szar vagyok / jó nyákhazám ápolj s takarj be bőven."
