Rubin-blokk van a januári Jelenkorban, jó harminc folyóiratoldal. Az első közleményt ("Van-e jéghegy a csúcs alatt?") Dunajcsik Mátyás és Keresztesi József jegyzi, de ugyanekkora betűkkel ki lehetne írni szerzőnek a lap riporterként zárójelbe szorult szerkesztőjét, Szolláth Dávidot is. Ez a cikk tényleg nem interjú, hanem beszélgetés, amelynek során Szolláth például nagyon élvezetesen kötözködik Dunajcsikkal Rubin szexualitásábrázolásával kapcsolatban.
De most látom, nem is mondtam, ki az a Rubin Szilárd. A legegyszerűbb lenne azt mondani, hogy úgyis tudjátok, illetve hogy nem is fogom: el kell olvasni a beszélgetést, és kiderül. Ezt is mondom, hozzátéve, hogy két főműve, a "Csirkejáték" és a "Római egyes" című kis- és egészen apró regények egy esős szombaton elolvashatóak. Röviden: egy nagyon jó - és nagyon jól olvasható! - író, akinek a jósága eléri mondjuk azt a szintet is, hogy már egy érdeklődő matektanárnak is érdemes ismernie.
Közbevetőleg: nekem Rubin gördülékeny, élvezetes, színes stílusa itt-ott kicsit keresett. Olykor azt érzem, hogy egy fokkal érdekesebb szinonimát használ a már elegendőnél, egy árnyalattal élénkebbre színez. Valahogy sokallom a ropogós kedélyt. Az egyik szereplő például így szólal meg egy helyen (a stílus szerintem nem a szereplőt jellemzi, hanem a szerzőt): "A kontódra rántottázom! A busz bedöglött, a csatlakozásnak lőttek. Cidrizhetek a mohácsi váróteremben." (Remek stílusú részeket idéznek a riportalanyok, úgyhogy ettől most eltekintek.)
Érdekes, amikor Dunajcsik arról beszél, hogy megkérdezte Nádast, olvasta-e a "Római egyes"-t, az "Emlékiratok könyve" befejezésének megírása előtt, mert mindkét könyv végén fontos szerepe van egy két ember szerelmének lezárásaként küldött, üres tengert ábrázoló képeslapnak. Nádas azt mondja, hogy nem olvasta a Rakéta Regénytárban megjelent Rubin-művet, már csak azért sem, mert "a sorozat borítói annyira rondák voltak, hogy a kezébe se vette volna ezeket a könyveket". Ez a hozzáállás (amit szigorúan szakmainak éppen nem neveznék), ahogy mondani szokás, létező problémára világít rá, és minden - rokonszenvesen vállalt - idétlensége ellenére komolyan lehet venni. Hiszen kit nem tartott már vissza egy-egy különben vonzónak mutatkozó könyv elolvasásától az a mellékkörülmény, hogy a könyv csúnya volt? (Én a Kriterion kiadó egyik nyolcvanas évekbeli sorozatával voltam így.)
Az összeállítás másik darabja egy nagyszerű részlet a posztumusz kiadásban bizonyára hamarosan megjelenő "Aprószentek" című könyvből, amelyben Rubin egy ötvenes évekbeli, törökszentmiklósi sorozatgyilkosság történetét írja meg. A könyv, gondolom, a könyvhétre jön ki a Magvetőnél (feltételezem ezt teaserezte meg Szegő János a Litera körkérdéseire adott válaszai végén). A részlet alapján előrelátható, hogy jó néhányan fogják a 2012-es év könyvei között számon tartani. Én nagyon kíváncsian várom.
