Érdekes komment érkezett Várady Szabolcsnak - az előző posztban - méltatott literás netnaplójára. Lényegében hogy a Holmi gyenge pontja a költészet lenne: az átlag lírája.
M.V. szerint a lapban "inkább a hagyományosan a képhasználatra épülő és főképpen az emóciókra ható konzervatív, középszerű költészet" dominál. Sommás ítélet, bár jóval homályosabb, mint amilyennek elsőre látszik. Nekem legalábbis nem világos, hogy arról van-e szó, hogy a holmis költészet bájalakja 1) "képhasználatra épülő", 2) "emóciókra ható", valamint 3) "konzervatív" - és ezeknek együtt jelcime a "középszerű" (mint Berzsenyinél a nagynak az igaznak és a jónak a szép), vagy külön-külön, vagy vegyesen. Vagyis hogy a mondatban az "és" és a vessző magyarázó értelmű-e (képhasználatra építő, ergó emóciókra ható, azaz konzervatív) avagy simán mellérendelő, illetve - mert ez sem lehetetlen - választó. Ezeket tudni kéne, mert így elég bonyolult a mátrix:
képhaszn. és/vagy/azaz emóc. és/vagy/azaz /konzerv. és/vagy/azaz középszerű"
Ennek a képletnek számos lehetséges olvasata van onnan, hogy túltengenek a Holmiban közölt versekben a képek, vagy a versek túlságosan hízelegnek az érzelmeknek, esetleg valami konzervatív lírafelfogás jellemzi őket (ha pedig egyik sem, akkor középszerűek) - odáig, hogy úgy szar az egész, ahogy van.
Azt hiszem, van jellemző ízlésiránya a Holminak, de a fent idézett megfogalmazás elég szűkkeblű. (Az a gondolat pedig, hogy Várady Szabolcs, - hogy csak egyet mondjak - "Az önálló vagy torzított idézetként" szerzője süketnek mutatkozna a "nyelvi-gondolati verstörténésekre", egyszerűen nem mutatkozik értelmezhetőnek a magyar nyelv halmazán.) De pontosítok: M.V. ítélete már annyira szűkkeblű, hogy bízvást hamisnak is nevezhető. Egyszerűen nem hiszem, hogy mondjuk Aczél Géza, Ágh István, Imre Flóra, Jász Attila, k. kabai lóránt, Kemény István, Kiss Judit Ágnes, Sopotnik Zoltán, Tőzsér Árpád és Tóth Krisztina költészetét a róluk alkotott ítéletek doktriner megerőszakolása nélkül közös nevezőre lehetne hozni. Hogy ebből a két legfrissebb hozzáférhető féléves tartalomjegyzék alapján hevenyészett névsorból össze lehetne válogatni olyan négyes, nem, hármas csoportokat, amelyeknek tagjai egymás verseit az alapvető poétika rokonságból fakadó feltétlen nagyrabecsüléssel olvasnák. (Magyarul: szerintem "a Holmi-verset", valamelyest ellentétben - talán, mert persze tévedhetek - "a Műút-verssel" vagy "a Telep-verssel", csak a családi hasonlóság fogalmaival lehetne definiálni.) Szóval hol itt az átlag?
Persze, a Holmi sem tévedhetetlen, én sem úgy olvasom, hogy mint egy Kazinczy, a gyönyörtől állandóan fel-felsikkantok. Vannak fehér foltjai: szemlátomást nem közöl folyamatosan - pláne nem huszonkét éves története során folyamatosan - minden nagyra tartott költőt még a saját (szerintem tág) ízlésirányából sem, de az vesse a lapra az első követ, aki szerint a kimaradt nagyságok mind igazán tehetségesek. Aztán vannak melléfogások is, ezt a verset például úgy egészében, mint részleteiben (családostul, guppistul, éneklő síboxostul) nem tudom máshogy értékelni, mint vakmerően naiv giccsnek: ha elég rég olvastam, sírni tudok a röhögéstől, amikor újra előveszem.
A Holmi elég jó, éppen ezért érdekes az is, ha tévesen vélekednek róla. De most tényleg, ha nem lenne jó, nem volna halálosan mindegy, hogy közöl-e épp - mondjuk - Krusovszkyt vagy Marnót, és ha igen, mennyit?
