Kemenes Géfin Lászlót én nem ismerem, de hát Ferdinandy Györgyöt is csak tavaly kedveltem meg, szóval azt hiszem, sose késő. De Kemenes Géfint majdnem most sem kedveltem meg, mert a - februári Kalligramban közölt - "Fehérlófia 7: Kalandozások könyve, LXXX" című regényrészletét a felénél majdnem letettem. A főszereplő férfi egy Gudrun nevű nővel nyüglődik, a nő fesztelenül vetkőzik, de van benne valami hideg kiábrándultság vagy mi, amit az is mutat, hogy mindig "ajkat biggyeszt". Később értesültem a haja színéről, a magasságáról, az intelligenciaszintjéről, de marhára untam az egészet. Aztán kiderült, hogy férje van. Gyerekei. Hogy a férfi is házas. Aztán bejött a képbe Gudrun anyja és a húga is, de az igazán érdekes akkor lett, amikor a férfi otthon - ötletszerűen, minden külső impulzus nélkül - egyszer csak megmondta a feleségének, hogy szeretője van, sőt, hogy szerelmes valakibe. Innen már nagyon jó. Arthur körülírja, hogy kiről van szó, amire a felesége így reagál:

   - Csak nem? Igazán a Gudrun? [Milyen jó itt a névelő!] - remegő kézzel cigarettát vett elő, rágyújtott, és most nem nézett rám. - Mert ha ő az, akkor vége az életemnek.
   Ó [Ó!], ez a mondat, mint egy kés vágódott belém. Lecsúsztam elébe a kanapéról, meg akartam fogni a kezét, de ő elrántotta magát. Sápadt arca vérpiros lett.
   - Na nem! Ezt nem! - A kisasztalon lévő hamutartóban elnyomta a cigarettáját.
   Felállt. Korábbi gyengesége mintha egy csapásra elmúlt volna.
   - Tudod mit? Borulj térdre az előtt, akibe szerelmes vagy!
   Sarkon fordult, bement a hálószobába. Kulcsra zárta az ajtót.

Kimondottan érdekes a leíró mondatok paradigmatikus közhelyessége, illetve Ilona (a feleség) szavainak a természetessége közti feszültség. Aztán innen már jó az egész. Kíváncsi leszek a könyvre.

De azért van egy mondat, amin szerintem még dolgozni kéne: "mindkét ajkamat, egész számat a fogai közé kapta, majd egy rést engedett rajta, és úgy dugta be hosszú, hegyes nyelvét" - szerintem ilyen nincs. Többször is próbáltuk, nincs.