Tombol az ókor: az Alföldben (még a februáriban) három cikk is van e tárgyban, a Holmiban is van egy, sőt egy színdarab is, Hubay Miklós Oidipusz-parafrázisa. A darabra nem vetettem rá magam, mert nem nagyon bíztam abban, hogy ki lehet hozni valami érdekeset a témából a sztori megerőszakolása nélkül, ha pedig nagyon ragaszkodik a mítoszhoz, az megint nehéz ügy. De az "Ölj meg! Ölelj meg!" jó lett, tényleg nagyon érdekes és szórakoztató. Réz Pál a bevezetőben azt írja, tele van "pazar, rejtett humorral", ami rögtön gyanús volt, mert a rejtett humor sokszor a nem humor szinonimája, de szerencsére itt nincs annyira elrejtve, hogy ne lehetne észrevenni. Szóval jó.
Gábor Sámuel írása, "Az alvilágjárás mint a mitológia provokációja" (amelynek címe alighanem egy Jauß-előadás előtti elég funkciótlan tisztelgés) szerintem evidenciát magyaráz túl. "Az alvilágjárás mítosza provokálja a mitológiát, s provokálja mindenekelőtt a mítoszértelmezést. Amikor beférkőzik a mítoszba [vagyis amikor egy mítosz szerint valaki lemegy az Alvilágba], lehetetlenné teszi annak metaforikus értelmezését, s a történetet a 'puszta fikció' világába, a mitológiát pedig alternatív világként egydimenziós értelmezésbe kényszeríti bele. A mitológia válasza erre a Hádészből való visszatérés tilalma: a mitológia akkor lehet többdimenziós, szó szerinti és mélyebb értelemmel is rendelkező világ, amikor megbünteti azt, aki kihívást intéz többrétegűsége ellen: amikor a halál legyőzéséért a hős ... elnyeri büntetését" - szerintem ez nem következtetés, hanem kiindulási pont. Banális, csak kissé túl van írva. Magyarul: a mitológia tiltja az Alvilágba való lemenést, mert ez a lemenés határsértés (mint általában az istenivel való vetélkedés), amely lehetetlenné teszi a mítosz - szerintem nem metaforikusan, hanem: - mítoszként való értelmezését.
Az egészen káprázatos, hogy milyen fordításokat idéz a cikk. "Kedves nyárfáddal felmeredő hajad" - nocsak, milyen bizarr kép az ókorból! De nem, a következős sor ez: "koszorúzd meg áldozó", vagyis: "égnek álló hajadra tegyél a kedvenc nyárfádból font koszorút, és úgy áldozz!" Vagy ez: "minden késlekedést gyűlöl a tiszta vágy, / s kincsét látni mohón, elveszitette azt". Az első sor érdektelenül papírízű, a második érthetetlen. Normális esetben az, hogy "kincsét látni valahogyan" azt jelenti, hogy a kincs látható, így vagy úgy. Itt csak harmadik olvasásra világos, hogy valaki azért veszítette el a kincsét, mert türelmetlen volt, túl korán akarta látni.
Az Alföld ókoros dolgairól külön.
