Érdekesnek látszik a Nagyvilág idei első (összevont) száma, de én még a tavaly decemberinél tartok. Ebben a nem is olyan régi Miłosz-szám után ismét lengyel összeállítás olvasható, mégpedig tényirodalom. Agnieszka Wójcińska előszavából az derül ki, hogy komoly műhelyei vannak a mai lengyel riportnak. Ezt magyar viszonylatban nemigen látom, pedig alighanem Magyarországra is érvényesek az idézett lengyel közvélemény-kutatás tanulságai:
A valóság és fikció az utóbbi tíz-tizenöt évben nagyon összekeveredett (vagy ekkor lettünk érzékenyek erre az összekeveredésre), ezért talán különösen szívesen veszi az olvasó a színtiszta fikciót és a színtiszta tényirodalmat - bár a franc se tudja, a fordítottja mellett is lehet érvelni.
A lényeg, hogy jó ez a szám (még egyszer, itt a pdf), a holokauszt-túlélőkről szóló írások (Hanna Krall) közül "A hamburgi nő", a maga fordulataival, úgy, ahogy van, egészen döbbenetes, "A dibuk" című lélektani thrillernek inkább az alaphelyzete érdekes. Lidia Ostałowska "Hisz a véletlenben?" című, szintén nagyon érdekes írása egy fiatal zsidó festőnőről szól, aki Mengelének fest a tárborban cigányokról portrékat (mert a fotó nem adja vissza elég híven a bőr árnyalatát). Itt egy részlet a bevezetőből (az elején említett premier a Hófehérkéé):
Małgorzata Szejnert a XIX. századi Zanzibárról írt, valamint Stanleyről és Livingstonról, nem is érdektelenül, de nem igazán értettem, mit akart az egésszel, furcsa lenne, ha mindez nem lenne már megírva valahol. Mariusz Szczygieł "Reality"-je érdekes: a főszereplő egy nő, aki majdnem ötven éven át vezetett naplót az élete semmiségeiről (megtudható pl., hogy 38196-szor hívták telefonon,és hogy 70042 alkalommal nézett televíziót), ami feltehetőleg összefügg azzal, hogy kiskamasz kori naplóját az édesanyja elolvasta, és nem adta neki vissza. Wojciech Tochmannak egy szarajevói asszonyról szóló írása ismét segít elhinni az emberi aljasságról azt, amit különben csak tudunk. Jacek Hugo-Bader elég széteső jaltai beszámolóját untam. Włodzimierz Nowak "Fejkörfogat"-a egy "árja külsejű" lengyel testvérpár hányattatásairól és a Lebensborn nevű speciális neveldék működéséről szól.
Angelika Kuźniaktól a "Megölték bennem Heidit" az NDK-s atlétanők doppingolásával (helyesebben doppingoltatásával) foglalkozik, a cím a ma Andreas Krieger néven élő, orvosilag is nemet váltott Heidi Kriegerre vonatkozik. (A cikkből kiderül, hogy a doppingellenes tevékenységért kiosztott német díjba - itt balra, a képen - beillesztették H. K. 1986-os Európa-bajnoki aranyérmét, azét, amelynek eredetijét a sportoló visszaküldte a szövetségnek.)
Witold Szabłowski cikkét a kelet-törökországi kurd becsületgyilkosságokról még nem tudtam végigolvasni, de szintén érdekesnek látszik. Úgy látszik, az egzotikus vadság dominál benne, de az tényleg érdekes, amikor egy békítő szervezet képviselője mondja el, hogyan ébreszti fel az apai érzést olyan emberekben, akik meg akarják ölni ezért vagy azért becstelennek tartott lányukat. Okos a szerkesztés: náci eugenika, férfivá doppingoltatott NDK-s sportolónők, modernebb - de sokszor csak egészen ártatlan mértékben modernebb - életet élni akaró, veszélyeztetett kurd lányok, hogy csak a lap végét mondjam. De különben a női vonal az első cikktől kezdve nagyon erős. (Nem tudom, kinek van ilyenkor kedve átkattintani az ajánlott folyóiratra, de pl. a "A hamburgi nő" akár novellának is tényleg nagyon jó, és rövidebb is az átlagnál.)
A fordítások általában észrevétlenül jók, talán az utolsó cikkből lóg ki a "globális falu" (világfalu helyett) vagy a "becsületbeli gyilkosságok" (a bevettebbnek tűnő becsületgyilkosságok helyett).
