Úgy látom, két dolog borzolja a kedélyeket mostanában: Térey Nemes Nagyról szóló írása a Jelenkorban és a József Attila-díjak. Ami az utóbbit illeti, az állami díjakat (jó esetben kedves) hülyeségnek tartom: ha az embernek mondjuk negyvenéves korára megjelenik három-négy kötete, és ezeknek még a tisztesnél jobb kritikai visszhangjuk is van, nem elég az díjnak? Minek kormányszinten még külön is díjazni a művészi sikerességet? (Maximum annyiban érdekes a dolog, hogy ha érezhetően fiatalabban kap ilyet valaki, akkor nahát, ha idősebben, akkor meg húha.) Ami most mégis érdekessé teszi a dolgot, az a politika és az irodalom kölcsönös érdektelenséget mutató viszonyának hirtelen felhevülése - de ez meg nem irodalmi kérdés. (Eredetileg azért nyitottam ezt a zárójelet, hogy elmondjam: annyit tudok az ügyről, amennyit a Narancsban olvastam róla - közben most elolvastam még ezt is [Szőcs szavait azért tudnám elemezni: ahogy egyik mondatában "javasol", a másikban "dönt"] -, illetve hogy mit spekuláltam ki különböző listákból, de mégis hagyom az egészet.)
Térey írására (az ilyesmit szokták "tabudöntögető"-nek hívni) többen is reagálnak a lapban, Szabó T. Anna szerintem túl komolyan, Mesterházi Mónika túl lazán. Illetve külön külön mindkét reakció adekvát lenne, de valahogy egymás fényében mégis kissé akartnak tűnnek a gesztusok: az látszik, hogy SZTA juszt sem hessegeti el a mégoly ízetlennek vélelmeződő kérdésfeltevéseket sem (mintha tábortűz mellett dúdolva nem lenne hajlandó tudomást venni a szúnyoginvázióról), MM pedig nagyon komolyan veszi, hogy nem vesz komolyan semmit (mint az angol viccben: "Vegye tudomásul, hogy az a pattanásos arcú nő, akiről maga beszél, a feleségem! - Tényleg? És mondja csak, az egész teste ilyen pattanásos?").
Az írást szerintem Schein Gábor értékeli a leghiggadtabban és a legpontosabban (na ja, ő gyakorló irodalomtudós is), aki lényegében azt mondja, hogy ami érdekes Térey szövegében, az nem újdonság, ami meg újdonság, az nem érdekes, illetve nem meggyőző. Annyi elmondható, hogy "A nagyasszony" című, Nemes Nagyról szóló írás nélkülözi a tapintatot - igaz, senki sem mondta, hogy egy költőnek muszáj nyájasnak lennie. Mindenesetre nehéz elképzelni, hogy értelmes vagy adekvát szöveg írható például e köré a mondat köré: "kíváncsi vagyok, szültek volna-e ezek a nők [mármint NNÁ és Szabó Magda] egy nekik optimális korban." És az sem érdektelen, amiről Ernő egy e-mailben írt: hogy épp egy imidzsét meglehetős odafigyeléssel kezelő író veti Nemes Nagy szemére, hogy tudatosan manipulálta a költői perszónáját.
Térey most irodalmi portrékból, esszékből állít össze kötetet (líra, kisepika, nagyepika, dráma már volt, fogadni mernék, hogy egyszer naplók is lesznek, egyes kritikusok pedig bizonyára még egy általa írt "Színtan"-t is lelkesedéssel fogadnának). De az efféléket nem egy szuszra szokták írni, mert abból könnyen lesznek ilyen aránytalanságok, meg olyan, mint a jelenkorbelinél különben jobb Berzsenyi-írásban (a márciusi Tiszatáj diákmellékletében), ahol Térey valami másfél oldalon foglalja össze a diákoknak a magyar költészetet Balassitól (vagy Janus Pannoniustól?) Berzsenyiig, akinek ráadásul szinte csak a rímes, "melankolikus" verseivel foglalkozik. Arról nem is beszélve, hogy a sietséget a szövegek stílusa is megszenvedi: "Nagyon fontos vonatkozás Nemes Nagy Ágnessel és íróbarátnőjével, Szabó Magdával kapcsolatban egy párhuzam". ---- Hogy tehát "egy párhuzam" valakikkel "kapcsolatban" "fontos vonatkozás" lenne? Csodálkozom, hogy költőember ilyen mondatot kienged a kezéből.
