Csak idézek: érdekesen kezdődik, érdekesen végződik (és ez csak a cikk vége). Nem a leggazdagabb magyarról, nem tőzsdéről van szó, hanem Csányi Vilmos etológus írta, az Ezredvégbe.
Csak röviden szeretnék kitérni a szabad akarat bölcsészek által kedvelt gumicsontjára. Azt hiszem, hogy ebben a kérdésben a szerveződési szintek felismerése ad némi megvilágosodást. Amint a beszélt nyelven gondolkodó, archaikus közösségek megjelentek, egyben új szerveződési szint is kialakult. A racionalitás, a természeti törvények felismerése és a megmaradás érdekében történő manipulálása többé nem egysíkú. Az egyén szempontjából a saját megmaradásának elsőbbsége visszaszorul az újonnan megjelent közösség, mint magasabb szerveződési egység megmaradásának kényszerei mellett. Az egyénnek már nemcsak azt kell megfontolnia, hogy a saját megmaradásának mely feltételeit kénytelen racionálisan elfogadni, hanem az is, hogy ezek közül melyek azok, amelyek a közösség megmaradásának feltételeit is kielégítik. A közösség létének megmaradása is racionális természeti törvények felismerésén alapszik, de a két szerveződési szint szabadságfokai különbözhetnek. Az ember nagysága éppen abban áll, hogy genetikailag képes a közösség létét is szolgálni akár a saját létérdekeinek feláldozásával. A két szerveződési szinten a szabadság és a szabad akarat meghatározása nyilvánvalóan különböző, és a racionalitás különböző együtteseivel írható le.
Az emberiség evolúciós történetének jókora szakászát éppen az jellemezte, hogy mindazok, akik a saját létük érdekeit a közösségé elé helyezték, a közösséggel együtt elpusztultak. Mi olyan ősök leszármazottai vagyunk, akik akaratuk saját személyükre vonatkozó szabadságát a közösségért áldozták fel, és ez a törekvés a leszármazási sorokban genetikailag fixálódott.
Ezeknek a megállapításoknak az érvényessége természetesen az archaikus közösségekre értendő. A közösségi életforma evolúciós sikere azonban példátlan populációrobbanást eredményezett az utolsó néhány ezer évben. A mai időkben ugyan sokszor használjuk a közösség kifejezést különböző társadalmi csoportokra anélkül, hogy a közösségnek, csoportnak, társadalmi formációknak világos differencia specifikáit megadnánk. Humánetológiai értelmezés szerint közösség az az együttműködő, együtt élő, közös hiedelmeket valló, szociális szerkezetét belülről meghatározó embercsoport, amelynek tagjai hajlandóak a saját egyéni érdekeiket a közösség érdekei mögé helyezni (Csányi 1992, 1994, 1999). Vannak-e a modern társadalmakban még ilyen csoportok?
Bizonyára akad egy-kettő, de a modern társadalmat nem ezek a csoportok jellemzik. Hova lett a genetikai meghatározottság, mi helyettesíti a valódi közösségeket?
Korábban ezt részletesen kifejtettem (Csányi 1999, 2006), most csak rövid összefoglalót adok. A modern társadalmi élet, a munkamegosztás, a tradicionális család szétesése azt eredményezte, hogy az ember rendszerszervező képessége, amely ugye genetikai adottsága, visszacsatolódott az egyénre. Vagyis ma az egyén arra szocializálódik, hogy akcióit maga tervezze, hiedelmeit maga válogassa a nyomasztó társadalmi kínálatból, és szociálisan a saját személyiségét igyekezzék minél sikeresebbre konstruálni. Ennek egyenes következménye, hogy a hűség kritériuma is csak egyetlen személyre, saját magára értelmezhető. A modern társadalom tehát egyszemélyes közösségek populációja. Egészen másként viselkedik mint egy közösség (Csányi 2002a, 2002b).
A rendszerszervező képesség nem „mindent vagy semmit” tulajdonság, minden emberben működik, és egy-egy, az emberek által létrehozott szociális rendszer sokszor nagyon távol áll a közösség kritériumaitól. A modern társadalmat alkotó struktúrák nem közösségek, hanem a rendszerszervező-képesség által működtetett pszeudoszociális struktúrák, amelyek így is alkalmasak sokmilliós népességű társadalmak fenntartására, noha stabilitásuk meg sem közelíti a hagyományos közösségekét. A folyamatosan növekedő populáció nyomása rendre összetöri az éppen adott társadalmi formációkat, de a rendszerszervező képességben megnyilvánuló hihetetlen kreativitás újra és újra éppen elviselhető szociális struktúrákat hoz létre.
A formálódó globális rendszer óriási energia, anyag és információ áramok révén működik. Az egyének szerveződési szintje fölött, több abortív szinttel (nemzet, állam) kialakult az egész emberiséget magában foglaló globális szerveződés, amelynek megmaradási racionalitása dönti el további sorsunkat. Különös, hogy a hétmilliárdos emberiség képes teljesen új szociális formációban is működni. Nem dobták le a harmadik atombombát, sok száz millióan vannak az emberi lét elviselhető minimumán, de nem halnak évente sok száz milliónyian éhen, birodalmak omlanak össze háború nélkül. Úgy tűnik, megáll a populáció esztelen növekedése, és ma már elképzelhető egy sohasem volt globális kultúra kialakulása, amelynek struktúráját, működési mechanizmusait még csak találgathatjuk.
Az ember csodálatos. Én optimista vagyok.
