Kálnoky László, aki az idén lenne százéves, a Homálynoky Szaniszló-versekkel műfajt teremtett, sőt egyenesen - furcsa ezt mondani egy meglehetősen alaktalannak tűnő, bőbeszédű, novellaszerű szabadvers-féleségről: - versformát. A versek itt olvashatók (az első sorozat az "Egy magánzó emlékirataiból" c. ciklusban).
Korábban Ferencz Győző is írt ilyen verset: azt hiszem, az első kötetében is van egy, de az nincs meg. Viszont egy későbbit megtaláltam a neten, ráadásul rögtön a szerző előadásában. Mostanában Sumonyi Zoltán kezdett el programszerűen ilyen verseket írni, van is egy a szeptemberi Holmiban. Ez a versforma eredetileg, azt hiszem, Kálnokynak a saját költői válságára adott adekvát válasza volt, míg ma (ha nem tiszteletadás vagy hangpróba - de valamelyest talán még akkor is), eléggé megúszás jellege van. Voltaképpen Sumonyitól az "Elégia az assisi cipőről" is hasonló, jelentéktelen témát részletesen feldolgozó epikus vers (a júliusi Holminak egyelőre csak a tartalomjegyzéke van fönn a neten, maga a szám nincs), de nekem jobban tetszik a mostani kettőnél, talán mert feszesebbnek tűnik, az ötsoros, rímes strófáinak köszönhetően. (Érdekes adalék, hogy a vers "Gergő fiamnak" van ajánlva. A bulvárban jártasak nyilván tudják, hogy a TV2 műsorvezetője, Papp Gergő "cipőmániás", de azt bizonyára kevesebben, hogy a műsorvezetőnek Sumonyi Zoltán az édesapja.)
Nagy érdeklődéssel láttam, hogy Tóth Krisztinának új verse jelent meg az És-ben - de a lelkesedésem aztán csillapodott, amikor kiderült, hogy az "Egy (vagy két) gonosz bácsi" csak egy újabb Homálynoky-hommage (itt az eleje):
Most, hogy magam is némiképp nénisedni
kezdek, s nem utolsósorban az évforduló okán
hajdani kollégám, Homálynoki Szaniszló előtt meglengetve
kalapomat, szeretném elmesélni, hogy fagyott egykoron
zsenge, pályakezdő mosolyom arcomra, s hogyan szaladt el
velem az indulat hátaslova, mikor a gyeplőt közé dobtam.
