Zajlik a Tiszatáj-vita, már ha vitának nevezhető egyáltalán. Péter László irodalom- és helytörténész, a lap egykori alapító szerkesztője rövid cikket publikált a Délmagyarországban, ahol azt kifogásolta, hogy „vajdaságiak szállták meg a szerkesztőséget, akiknek nincs érzékük a szegedi hagyományok iránt, mert más irodalmi élet gyakorlatán »szocializálódtak«”. Mindez persze – és ez most igen-igen jóindulatú olvasat – kártékony csacsiság: a hozzászólások tételesen cáfolják, hogy a Tiszatáj ne közölne kellő számú szegedi vagy szegedi kötődésű szerzőt. Maga a „vajdaságiak szállták meg” fordulat viszont, úgy gondolom, ellenáll minden jóindulatú olvasatnak.

A vita jól áttekinthető az Irodalmi Jelen összefoglalásán keresztül. Itt elolvasható Péter László cikkének a beszkennelt másolata is, a lap alján hozzáférhetőek a Délmagyarországban közölt hozzászólások, megismerhetjük a szegedi szellemi élet néhány képviselőjének a reakcióit, a linkek pedig továbbvezetnek más szövegekhez, nem utolsósorban a Tiszatáj szerkesztőinek az állásfoglalásához, Annus Gábor szerkesztő és Hász Róbert főszerkesztő írásaihoz. Péter László egyébként a Délmagyarországban közölte a viszontválaszát (ehhez sajnos nem találtam linket), fenntartva az állítását, miszerint az új szerkesztőség háttérbe szorítja a szegedi alkotókat.

Ugyanakkor Annus cikkében, amely a Tiszatáj történetét zongorázza végig, szerepel egy érdekes anekdota:

A változás akkor lett szembetűnő, amikor a hatvanas évek végének enyhülése elért Szegedre is, és végre a helyi pártbizottság is belátta, hogy a korábbi főszerkesztő, az egykori rendőrből, politikai tisztből lett költő, Andrássy Lajos személye vállalhatatlanná vált. (A legendák szerint, előfordult, hogy a szerkesztőségi vitákat Andrássy időnként azzal zárta le, hogy a magánál hordott pisztolyát kirakta az asztalra, jelezvén, ki az úr a háznál. Meg is lett a hatása, volt olyan időszak, amikor minden számban szerepelt verse.)

Tüskés Tibor írja A Jelenkor indulása című könyvében (Új Forrás Könyvek, Tatabánya, 1995, 14-15. oldal):

 Majd amikor 1958 őszén megérkezik az engedély, hogy Jelenkor címmel folyóirat induljon, a főszerkesztői poszt betöltésére egy Mészáros Ferenc nevű, rosszhírű újságíró kap megbízást. Mészáros, akit magunk között barátilag csak „sanda mészárosnak” neveztünk, arról volt hírhedt, hogy része volt Szántó Tibor letartóztatásában és bebörtönzésében. Az újságírás mellett munkásőrként tevékenykedett, és úgy szerkesztett, hogy előbb kitette pisztolyát az asztalra, és azt mondta kese bajszát morzsolgatva: – Na fiúk, most beszéljük meg, mi kerül a lapba...

 Kádár korabeli urban legend ez, vagy a magyar irodalmi hagyomány egy kevéssé ismert vonulata?