Keresztury Tibor nem csinál mást, csak hozza a formáját.

Van ugye két hír, az egyik arról szól, hogy „táncos szórakozásra, találkozásra, beszélgetésre is lehetőséget kínáló közösségi, civil ötleten alapuló program indul az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával”. A másik szerint K. Máté kormánypárti politikus (Keresztury: „a fiatal demokraták egyik feltörekvő öregembere”) a hétvégén arról beszélt, hogy kétféle fiatal létezik Magyarországon: vannak a balhézók, meg vannak azok, akik dolgoznak szépen, csendben.

Naponta tapasztaljuk, hogy a stupiditásnak nincsenek határai, hogy már nincs min csodálkozni; néha még szórakoztató is tud lenni, ahogy megtörténnek a legképtelenebb dolgok. Szóra sem érdemes ez a két hír. Kereszturyt azonban nem hagyták nyugodni. Remek tárcát ír, gyönyörű portrét rajzol osztálytársáról, a fiatalon elhunyt, zseniális L. Nándorról, aki csak a maga alkotta szabályokhoz tartotta magát, és aki most annak a példája, amit már az ősidőkben is tudtak pallérozottabb elmék: hogy az emberek sokfélék. Keresztury nagyszerűen kapcsolja össze L. Nándor alakját és a lényegtelen, de szimptomatikus hírekre adott reflexiót.

„Szólnék, hogy nem. Sokféle. Attól, hogy te csak kétfélét láttál, sokféle fiatal létezik. Meg felnőtt. Meg öreg. Egyszerűbb, ha mindenből kettő van, kezelhetőbb úgy az élet, elismerem, és az is jó még benne, hogy keveset kell törnöd a fejed. Szőke kóla, barna kóla? Egy szőkét, lesszíves. Csapolt legyen vagy üveges? Amelyik hidegebb.”

„Nándi, álmodok. Vagy megőrültem. 1978 van újra. Tetőzik az ifjúsági probléma. Kelj fel, gyere, izgalmas beszélgetés vár reánk a klubban, utána közösen népdalokat énekelünk. Lesz Meggymárka és Traubiszóda. Kapaszkodj meg jó erősen: este tízig maradhatunk. Elintézte a klubvezető. Nem semmi, mi?”

Keresztury Tibor tárcája: remekmű a maga műfajában.