Bognár Péter nagyon érdekes könyvéről érdekes kritikát írt Szűcs Teri a májusi Holmiban (Kőrizs Imre másodiknak közölt kritikája nagyjából ugyanazt mondja el, amit Szűcs Teri, csak más példákkal). A könyvet Urfi Péter némiképp fanyalogva dicsérte a Narancsban (csak kis könyvjelző-kritikára - fülszövegre - méltatja, abból is csak négycsillagosra).
A Bárkában Mohácsi Balázs írt fanyalgónak induló, de végül pozitívan csalódott kritikát a könyvről. (Eddig azért két testhosszal vezet Szűcs Teri; de persze ne felejtsük el Molnár Dávid gyors és pontos kritikáját se.) A legérdekesebb, ahogy észreveszi, hogy Bognár hangja egy ponton Krusovszkyéra emlékeztet, konkrétan a "Marszüasz-polifón" ciklus egyik versére. A dolognak, ahogy mondani szokás, pikantériája, hogy Krusovszky verse (a itt és a teljes ciklusban is iii-as sorszámmal közölt) csaknem teljes egészében idézet "A házinyúl-prém készítése" címmel a neten is fellelhető szövegből. (Érdekes, mintha ráérezne erre Boldog Zoltánnak "A felesleges part"-ról írt, beszédes című - "A felesleges könyv" -, meglehetősen rideg recenziója az Irodalmi Jelenen.)
[Ha már itt tartok: a fél.online.on másfél éve "Jesus" - az Irodalmi Jelen szerint Kántás Balázs - tollából megjelent Krusovszky-kritika a szerző szokásához híven kínosan - bár nem is kínosan, hanem nevetségesen - komolykodó, például a költő két kötete között eltelt időre utalva "kétévnyi hallgatás"-t emleget. De hát miféle hallgatás az, ami egy költő pályáján két évig tart, különösen, ha az ember közben folyóiratokban folyamatosan publikál? De a legjobb az írás vége, amiből itt csak az elejét idézem (a második mondat mesterkélten udvariaskodó körülményeskedése Szegedy-Maszák Mihálynak is becsületére válna): "Tekinthetjük persze A felesleges partot is úgy, mint egy hosszabb, még mindig folyamatban lévő út egyik kardinális, ám nem végleges állomását, ám ha ezen az állomáson hosszabban időzünk, talán joggal várhatnánk valamiféle összegzést, illetve további iránymutatást. Krusovszky Dénes harmadik kötetében talán éppen ez az, ami elmaradni látszik, így nem feltétlenül teszi le minden olvasó előzetes elvárásaihoz képest elégedetten a könyvet." ]
A szívemből leginkább Lengyel Imre Zsolt szól, a tavaszi Apokrifben. (Már a nyári számot is olvassuk, a két legutóbbi két lapszám utáni első kérdésünk: hova tűnt veress dani?) Jó ez a meglátás: "a bűnügyi szálhoz nyilvánvalóan kötődő szövegek is megőrzik önállóságukat, és kihasználják a verses forma inherens elbizonytalanítási lehetőségeit – ennélfogva nem annyira a verses regény műfaji mintájához látszik a Bulvár kapcsolódni, mint inkább a Sinistra körzet óta állandóan napirenden lévő novellaciklus-regény radikalizálásának tűnhet." Nem sajnálja a dicsérő szavakat - "a konstrukció önmagában is a közelmúlt egyik leginvenciózusabb és legambiciózusabb kötetévé teszi a Bulvárt", "egyszerre rengeteg irányba mozgó anyag"- de azért a fenntartásait sem hallgatja el. Ennek kettősségnek jó példája az írás egyik utolsó mondata: "ha a kötet egésze gyanúsan úgy fest is, mintha a szerző válogatás nélkül minden felmerülő ötletét itt és most akarta volna megvalósítani, és ha ennélfogva annak végigolvasása nem mindig termékeny frusztrációt okoz is az olvasónak, az biztos, hogy ugyanakkor sokkal változatosabb élményeket nyújt, mint a manapság megjelenő verseskötetek legtöbbje."
És ha már Lengyel Imre Zsolt: nem hallgathatom el, hogy a 39-es Műútban közölt írása (Tompa Andrea és Bartók Imre könyvéről) némi csalódást okozott, ha nem is tartalmilag: stilárisan. Mert hát hogy miféle mondat az, hogy "Ez a kritika is az illetéktelenség tétova bevallásába fulladna — hiszen e regény előzményeivel és társaival kapcsolatban, melyek nyilvánvalóan számosak, korántsem rendelkezem, és e cikk megírása kedvéért sem sikerült olyan mélységű ismereteket megszerezni, amire hivatkozva más esetekben értelmét vagyok képes látni annak, hogy kinyomtassák, mit tartok egy-egy könyvről; a kontextust ignoráló puszta elcsodálkozásnak pedig nem látnám értelmét —, ha nem gondolnám azt, hogy"...?
-
