A Facebookon (ott vagyunk) szólt hozzá e blog ismerős(/j)e, Varga Zsolt a kettővel ezelőtti bejegyzéshez: "(...), de mintha aludna a blog. Szerencsére itt van például a Tiszatáj online". Úgyhogy odakattintottam. Ayhan Gökhan szemlézi a decemberi Kalligramot, Holmit, illetve a Műutat (nem a legutóbbi, lepkés számot, hanem a .hu-t). A reflexiók néhol nagyon elevenek, néhol kevésbé. Ez pl. nagyon jó: "A Holmi kiemelt pozíciója az irodalmi lapok közt mindmáig vitathatatlan, s marad is az, még ha néha olyan szövegeket hoz [is] le a lap, amiket egy nyugdíjas magyartanár írt unalmában Petőfi Sándor verseinek elemzése közben." Szerintem ugyanakkor az nem elég, hogy "Boldogan ajánlom" + cím. Ha valami boldoggá teszi a szemlézőt, avasson be a boldogsága okaiba.
Mert pl. Szántó Piroska Holmi-beli levelei között van egy önkarikatúra: érdekes látni, hogy a festőnő egy-két vonallal hogy ragadja meg a saját hegyes orrát, kissé csapott állát, táskás szemét. Persze minden jó karikatúra ilyenekért jó, de épp erről van szó: ez most egy jó karikatúra. Aztán az is érdekes, ahogy kiderül: a hirtelen utcai rosszulléttől való félelme miatt Szántó Piroska különösen ügyelt rá, hogy ne legyen lyukas a harisnyája – mert az hogy venné ki magát, ha egy orvos így látná. Ez a mozzanat nagyon jól illusztrálja Lukácsy András emlékezésének azt a felvetését, hogy a szegény családból származó Sz.P. mindig bizonyos "minősített viszony"-ban volt a dzsentri vagy polgári famíliák sarjaival Szabó Magdától Görgey Gáboron át nem is tudom, Nemes Nagyig, akiknek a harisnyaéthoszába szerintem aligha fért, illetve fér bele (bár Görgeyéről nem mernék nyilatkozni), hogy az esetleges lyukakra a doktor előtti pironkodás összefüggésében gondoljanak.
Nádasdy verse tényleg remek, de érdemes kiemelni a kísérteties zárlatot: "Ijesztő lesz, ó, ijesztő a század, / és nem jó ez, hogy sokat nevetek." Illetve érdekes a versben a sok (5) "ó" közbevetés, ami eleinte olyan, mintha csak azért lenne ott, hogy kijöjjön a versmérték, de látszik, hogy szinte mindig más hangsúllyal kell ejteni, végül pedig ráerősít a befejezés kísértetiességére.
Érdemes észrevenni, hogy Nádasdy verse mellé nemcsak Csehy Zoltán tanulmánya van odaszerkesztve (egyszerűen nem tudom megszokni a "homoszociális" szót: viccesnek érzem pl. a vécéről azt mondani, hogy "homoszociális tér". De ha továbbgondoljuk a dolgot, termékeny következtetésre juthatunk, megállapítva, hogy a vécén belül a fülke egyrészt már csak alig tér, másrészt többnyire monoszociális), szóval hogy Bárdos László Nádadsy versét követő (különben a testről szóló) versének teljesen ugyanaz a versmértéke, mint a Nádasdyénak.
Babiczkynak inkább a második verse jó ("Féltelek, ahogy az időt féltik / az életre gyorsak"), az első képei elég közhelyesek (fa, gyökerek, ujjak, kiszáradt patakmeder, kút, gyom), de azért ezt a verset is túllendíti a közölhetőségi határon ez a néhány sor: "Sérült birkáját a pásztor / valahol itt verte agyon, // s valahol itt nyögött férfi / alatt először a szomszéd / lány." Follinus Annától az "Egy buborékfújó kisgyerekre" című vers tényleg meglepően giccses, a "ringó" szappanbuborék "ezeregyszín köpenye" meg a párnából kihulló "lágy toll" jó időre kielégíti a legszentimentálisabb olvasó negédigényét is. (Follinus Anna első, szintén nem túl bravúros versének hangulata – pl. ez a kép: "a csonthéjjá keményedett csönd" – egyébként nem idegen Babiczky első versétől, ez talán megmagyarázza, hogy miért szerepeknek egymás mellett. A nem túl bravúrost pedig arra értem, hogy túl van bonyolítva: a csonthájjá keményedett csönd mellett isten, a "tér nélküli mondatok hálója" meg "verssé kényszerített képek" is vannak benne, illetve egy ilyen magyartalan mondat: "Előre tudja, hol menekülnél, / s ott vár a fala kezdettől fogva" – ahol is a hol helyett alighanem "merre " kéne hogy szerepeljen.)
Érdekes, hogy Ayhan Gökhan nem ír semmit Bán Zoltán András "Keserű"-jéről – de hát a szöveg harminc oldal: tényleg tovább tart elolvasni, mint a Műút honlapján nézegetni Tandori-skicceket. (Ez a rosszmájú megjegyzés messzemenően önkritikus is!) Azt már kevésbé vélem érteni, hogy Ayhan miért megy el Balogh Attilának a cigányságot is érintő, nagyon érdekes verse mellett, amelybe nem kisebb dolog is megtörténik, mint a céklaevés utáni bordó levű széklet irodalmi debütálása. A vers annál is érdekesebb, mert nemrég szintén a Tiszatáj online-on volt szó "sokféle lap sokféle verseszményé"-ről, amivel kapcsolatban Szegő János úgy fogalmazott, hogy „a Műúttól a Holmi, mint Makó Jeruzsálemtől”. Szerintem ez a Balogh-vers – némi slames túldíszítettségtől eltekintve – simán jöhetett volna Műútban is. Az eggyel kisebb sorszámú (Numero XXXVII) verset itt lehet meghallgatni a szerző előadásában, az szerintem nem olyan jó (talán 1:34-től), itt olvasható egy jobb, de a Holmi-beli tűnik – felfedezésszerűen! – a legjobbnak.
Most kell anyámnak a gép, úgyhogy már csak annyit: a Tandori-születsénapról megemlékező folyóiratok versenyét azért szerintem a tiszatájas lapszemlében említetlen 2000 nyerte. (A decemberi Kalligramnál pedig még én nem tartok.)
