- Szolgáltató rovatunkból -
A "Bögre azúr" óta írja Varró Dániel a felülmúlhatatlan paródiáit, amelyek együtt eddig nem jelentek meg könyvben. Az érdeklődőknek úgy kell különböző oldalakról összebogarásznia őket, illetve kibogarászni azt az oldalt, ahol a legtöbb van összegyűjtve. Úgy látom, ez a legbővebb gyűjtemény, huszonhárom darabbal (Villon, Puskin, Shakespeare, Balassi, Berzsenyi, Arany, Csokonai, Ady, Kosztolányi, Faludy, Pilinszky, Tóth Árpád, Géher István, Nádasdy Ádám, Térey János, Kukorelly Endre, Hollósvölgyi Iván, Szilágyi Ákos, Karafiáth Orsolya, Király Levente, Parti Nagy Lajos, Kovács András Ferenc, Varró Dániel). Ezeken kívül még ezt a kettőt találtam, bár kell, hogy legyen még, mert van olyan, amiről halottam, de nem találom sehol.
Somlyó Zoltán-os változat (a Bárkából)
És így került a borjú Budapestre,
a város mellett tett le hű hitet,
nadrágot húzott hát, modern szabásút,
amely fartőben enyhén szűkített,
és mellényt öltött, és fölé zsakettet,
és sálat hordott, mindig pepitát,
és nem majszolt füvet, csak mákvirágot,
mely más dimenziókba repít át.
De nem vehetett mindig tiszta gallért,
és kézelőjéről levált a gomb,
számára messzi hegy maradt a Gellért,
és nem fogadta bé a Rózsadomb.
A gazdagságot, ó, nem érte azt el,
gyalog poroszkált, nem fiákeren,
s kedves sosem lett néki már a flaszter,
amelyen oly kevés virág terem –
ágról szakadt borjú volt ő, ki díszes
vályúk előtt gyakorta ácsorog,
de a szívében nincs egy csöpp irigység,
a szájából ki bár a nyál csorog.
A fák lombját ő zöldnek látta kissé,
s az égboltról szegény azt hitte: kék,
mert, ó, a sors orrára tette néki
a költészet homályos cvikkerét.
De a szerkesztők sorra elzavarták,
és nem közölte őtet a Nyugat,
mondván avítt melódiákat múzik,
nem korszerű, új dalokat ugat,
hogy nincs egyénisége, verse pusztán
mások ütötte hangra rezonál
(pedig tudjuk, mily fontos a saját hang,
minden azon bukik, vagy azon áll),
s mikor a pesti hölgyek is megunták,
s hideg fölénnyel rúgták farba őt,
rátok gondolt, ti kis vidéki lányok,
kik nem viseltek hatcsatos cipőt.
És unta már, hogy kölcsönökből éljen,
hogy nincsen fű és nincsenek legyek,
így történt, hogy fülét zálogba csapta,
s farka árából vett vonatjegyet.
S mikor a nap arany mandzsettagombja
fél hét körül lehullott, s a világ
világoskék nyakára felkötötte
az alkonyat setét kravátliját,
vonatra szállt, és otthagyá a várost,
s vidékre ment, hol friss szelek lehén
romlatlanul szállong a trágyaillat,
és tejet ád a jó magyar tehén.
Kassák Lajos-os változat
(Egy másik Bárkából)
Mú! Mú!
Az ég háta megint megpettyesedik
És holdas farkahegyével a nappal korpulens aranybogarát bikamód
lelegyinti
De sapkájukat a harangozók egész a fülükre húzzák
És nem hallják mikor a nagyharang bojtosán belebődül a csöndbe
Ó mú!
Ó bim-bam!
Mert a Párizs melletti lufér legelőkön
Dudogva soványán
Van Gogh csavarog
És az ifjú bikák füleit egyenként lenyiszálja
Mú! Mú!
Hullnak az üllők!
Kengyel! Kalapács!
Beszakadt belsőfüli hártya!
0 véres kispolc!
Fülgenny és patagomba!
Mú! Mú!
Testvéreim, ó
Dobüreghurut és patagomba
Testvéreim, ti csupasz és cifra tomporú borjak
Fehér! Barna! Fehér! Barna!
Mi egyek vagyunk rettenetesen
Szomjúságunk beleszarvadzik a tejszagú égbe
Mú!
