Szőcs Petra verseit mindig elolvasom, most az októberi Látóban. Kicsit fáradt vagyok az átgondoltabb okoskodáshoz, de van ezekben a versekben valami 21. századian petris, bár más a perspektívájuk, meg (vagy ez ugyanaz? - nem) sprődebbek is. Talán a megszólalás látszólagos - és nekem rokonszenves - fesztelensége, a természetesség, ahogy elkezdődnek. Nem tudom.
Idemásolom a "Tévedés"-t:
Megsértődtem, mert azt mondták,
egy afrikai faluban születtél újjá, és boldogan élsz.
Egy lebombázott vöröskereszt-telepen vagy csótány.
De kiderült, hogy meg se haltál,
Mellettünk laksz a Práter utcában,
új életet kezdtél, a szomszédokkal jóban vagy,
visszeres lábakon cipeled haza a piacról a halat.
Pedig igazán köszönhetnél, mert annak idején
én beszéltelek le az aktív euthanáziáról.
Egy divatos nővel járkáltál akkoriban,
utolértelek egy hotel halljában, már sötétedett,
anyám irigyelte a kalapod.
Azt mondta, hagyjalak békén,
de most sem gondolom, hogy neki volt igaza.
"A kegytrágybolttól balrá"-nak inkább csak a címe tetszik, a "Ne gyerekeskedj"-nek már az első sora is nagyon jó: "Kicsike, hagyjuk a gyógytornászt." A "Tata álmai"-ban olyan sorok vannak, mint pl. az, hogy "Mostanában fiatal."
Kinde Annamária "Dal az egykori férfiakról" című verse - ugyanott - ezzel szemben inkább furcsa, mint jó, itt a második versszaka:
S milyennek tűnhetnek egykori Elekek?
Válasz már erre sincs.
Képük a régi kilencedik emelet,
Fejükről távozott tincs.
A "Kedd esti dal" még furcsább. Első versszak:
Oly ritkán érzem, hogy élek.
Lehet, hogy az sem igaz
Telefonszámom is kék lett.
A tenger sárga, igaz.
